Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3. szám - Herceg János: Oldott kévében
Herceg János Oldott kévében 1 <i zer éven át élte a megmaradás természetes küzdelmét az a négy egymás mellé települt ősmagyar falucska a honfoglalás idején, amelyek most megszűntnek látszanak az őrült testvérháború folytán Szlavóniában. Mert Rétfalu, Kórogy, Szentlászló és Haraszti lakossága elmenekült északabbra, ahol védelmet remélt. Mindent maga mögött hagyott, házat és hazát, s az egész megszelídült ingoványos tájat, amely romantikus szépsége mellett még biztonságot is ígért, nem hagyva utat a távolabbi világ előtt. Mert a régi századokban a mocsaras vidék nem volt ellensége a déli végek lakóinak, védelmet nyújtott és eltartotta a rajta megtelepedett népet. És ahol nem hagyták felszáradni a lápot, az ingoványt, hosszú századokon át távol tartott idegen hordákat, az avarokat, de főleg a minduntalan megjelent törököt. Közelebbi példa is ezt bizonyította. Cothmann telepítési biztos még kétszáz év előtt felrótta a bácskai Doroszló frissen telepített népének, hogy bár jó földet kapnak, sokan mégse földműveléssel foglalkoznak, hanem csíkhalak fogásával napokon át. Csak hát a földdel sok dolog volt, a nép se egy helyről került ide, a lecsapolást sem végezték el mindenütt, sok maradt a szikes terület, a hal meg bejött a Mosztongával a kertek alá, csak be kellett állni a tapogatóval és kiemelni. Aztán csak megjavultak a földek, a vizet is nagyrészt elvezették róla, mégis jó száz évig halászgattak doroszlaiak és Hermann Ottó tőlük kapott kedvet a magyar népi halászat történetének megírásához. A halászati készségek nevét is többnyire itt jegyezte le, s egyáltalán a vízi élettel összefüggő számtalan szavunk Doroszlóról vonult be a magyar nyelv kincsestárába. A szlavóniai magyarok szokását is megörökítve, hiszen csak át kellett kelni Erdődnél a Dunán, hogy Gombos után Doroszlóra éljenek. De Hermann Ottó nem járta végig ezt az utat. Sőt, Szarvas Gábor se! Mintha senkit sem érdekeltek volna a szlavóniai magyarok. Csak Garay Ákos fényképezgette őket a századelő éveiben. Mert hát azért mégis nagy különbség volt a Bácskaság magyarjai meg a négy szlavóniai falu népének életformájában. Primitív viszonyok között, bizalmukat egyedül az ősiségbe vetve nyelvet és hagyományt féltékenyen őrizték. Öltözködésük, életmódjuk, összetartásuk, mind-mind a rég kialakult és megszokott formákhoz alkalmazkodott, amit az adott lehetőségek teremtettek. A Dráva és a Vuka folyó között így jöttek létre a nagycsaládok, a nemzetségek, melyeket talán nemcsak Szlavóniában, de a Duna-Tisza közének déli részén is a szláv zadrugák példájára, s az itt talált népek életformáját követve szerveztek. Ezek a zadrugák tekintélyre épült intézmények voltak, melyekben a legidősebb férfi, a nagyapa vagy dédapa volt a családfő. A nevét is tőle kapta a nagycsalád, tőle, aki minden munkának az irányítója volt, s aki a vagyon fölött 8
