Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 2. szám - Vasy Géza: „Magyarnak lenni álom” (Temesi Ferenc: Híd)

Hatodik jegyzés: magyar világ - nagyvilág. A Por regényszerkezete meglehetősen nyitott volt — a szótárforma révén szinte „bármi” belefért. A Híd egyik felében erre a nyitottságra az álomidézés adhatna módot, mégis a Híd mindkét része, s így egésze is sokkal zártabb szerkezetű. Szemlélete viszont még tágasabb. A korábbi regénynek volt enciklopédikus jellege is, a Híd kevésbé törekszik erre: a két pillért mutatja be alaposan, s aztán a közéjük szikraként feszülő ívet, amely egy lobbanásnyi, mégis kiolthatatlan és elfeledhetetlen.

A magyar világnak, a két életútnak megfelelően egy folyamatrajzát és egy állapotrajzát kapjuk a regényben. A folyamat rajza Tóth Pál születésétől haláláig tart, s mivel ez majdnem egy évszázadot ölel át, meglehetősen széles körű. Tóth úr mindig a pillanatnyi mában élt, de célszerűen jövőre orientáltan, a nem annyira a múlt, inkább az elérhető jövő foglalkoztatta. így a tapasztalatait is inkább ezen a szinten általánosítja. Zoltán Istvánt képzettsége is, alkata is, aktuális feladata is „múltkutatóvá” is teszi. De a múlt foglalkoztatja azért is, mert már neki is van — 25 éve dacára - befejezett múltja, s a baleset túlélésével szinte újjászületik, ha nem is egy szebb, de egy másfajta, tudatosabb és elemzőbb létre. A múlt mindazonáltal nem történészként, hanem létfilozófiai szinten érdekli: egy végzetesen hamis világot kellene megérteni, miért olyan, amilyen, s lehet-e legalább elképzelni másfélét. Az ő történetét előadó fejezetsorban rendre jelennek meg olyan aforisztikús kijelentések, amelyek hol neki, hol munkatársainak, hol az elbeszélőnek tulajdoníthatóak, s amelyek a tapasztalatokat általánosítják, például így: „Ez a város folyton elromlik” (27. lap), „Hogyan lehetnek egy esztétának besúgói?” (74.), „Ez az egész kiterjesztett szárnyú, de lekötözött kicsi ország beteg volt, a hazugságoktól beteg.” (147.), „Szabadság pedig csak a dalokban van, jó ha tudod” (277.).

A megértést segíti az „utazás” a hazai múltban a hagyatékfeldolgozás segítségével, s azt segítik az „álombéli” utazások is. E kétfajta másság az önelemzést és értelmezést előkészíti, és el is végezteti a tudattal. S mindegyik a vállaláshoz vezet el. Vállalni kell s vállalni érdemes a lokális múltat, a családi megkötöttséget, s a nemzetit is. A nagyvilágban járva megképződik a honvágy, megszilárdul a hazaszeretet érzése, Bartókra utalva a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” iróniamentes vállalása (291.), s az is, hogy „Magyarnak lenni álom, egy álom, melyet közösen álmodunk, attól függetlenül, kit, hova sodort a sorsa.” (305.).

Tóth Pál a hatvanas években az eszperantó világnyelvvé válásában reménykedett, Zoltán István nem sokkal később az angol világnyelvvé válását láthatja. A nagyvilághoz köti őt ezenkívül a beat és a rock, s az utazások is. Mindenütt nyitottan jár, érdeklődőén és befogadásra készen, ámde igazából akkor találja meg önmagát — e tapasztalatokkal is felvértezve —, amikor a tengődi temetőben felkeresi a nagyapa sírját. Az ismeretlen ismerősét.

Hetedik jegyzés: sorsszerűség és megszerkesztettség. Az ikerregény két fejezetsorát kilenc részre tagolja az alkotó. Ezeket soroknak nevezi, s mindegyikben váltogatják egymást a Tóth Pál élettörténetét emblematikusan jelölő tarotkár- tya-figurák, illetve a Zoltán István sorsát jelölő kínai jóspálcika ábrák. Egyikükből 78, másikukból 64 fejezet szerveződik, az egyes sorokban 9-7, majd 8-7, végül 8-8 arányú bontásban. Se kártyából, se másból jósolni nem tudok, ellentétben a regényben megjelenő, s Tóth Pálnak jósló Krúdy Gyulával, és ellentétben Temesi Ferenccel. így hát nem tudhatom, van-e és mennyi jelentése a lapok és jelek egymásutánjának, hogy mennyi bennük a véletlenszerű s mennyi a sorsszerű. Csak gyanítom, hogy a sorokba nem egészen véletlenül kerültek az egyes lapok, hogy többször összefüggenek a kis fejezet jelentéskörével, az egészen nyilvánvaló. Mindenesetre van a regénynek egy számomra - s az olvasók döntő

84