Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - „A zenetörténetírás végső soron szeretet kérdése is...” (László Ferenc kolozsvári zenekutató válaszol Ittzés Mihály kérdéseire)
zett béketábor határát átlépnem. Alig közöltem valamit más nyelven, mint magyarul és románul. De iparkodom. Apró elégtételeim is vannak már: egy-egy sikeres gráci, bécsi, stuttgarti vendégelőadás. Akadnak kicsiny kiadói megrendeléseim is. Mint egy kezdőnek. [I. M.] - Zeneélet: nem volt-e nagy érvágás sok tehetséges, jól képzett előadóművész és alkotó elvesztése? Vannak-e visszatelepülök, visszajárok (akár magyarok, akár románok)? [L. F.] — Különös föld ez az Erdély. Sok nagy alkotót termett, de keveset tudott közülük megtartani. Gondolj Adyra és Tamási Áronra. Gondolj a megboldogult Veress Sándorra, továbbá Ligeti Györgyre és Szőllősy Andrásra. Terjesszük ki névsorolvasásunkat a Bánságra is, és gondoljunk Kurtág Györgyre. Vonjuk be szemlélődésünk körébe az ötvenen aluliakat is, és képzeljük el, milyen volna kollektív éntudatunk, ha Orbán György ma is szülőföldjén, Erdélyben élne. Ám ez is csak egy valamikori dőzsölés böjtje. A múlt században csak úgy áradtak felénk a tehetséges zeneművészek. Csupa bevándoroltak vetették meg tájainkon a modem zenei élet alapjait. Most kivándoroltjainkkal dicsekszünk. „Egyszer hopp, máskor kopp.” A romániai magyar zenealkotás helyzete katasztrofális. Csíky Boldizsár itthon maradt — de többet ügyködik, mint amennyit komponál. Terényi Ede termékenysége sok veszteségért kárpótol, de nem feledteti velünk a fiatalabbak - Szalay Zoltán, Könczei Árpád — kevésművűsége fölötti bánkódásunkat. A fiatalabbak közül a korán őszült Szeghö Péter tehetsége felől van a legtöbb pozitív értesülésem. Magyari Zita gyermekkantátáinak, gyermekoperájának (Csipike) őszintén tapsoltam; várom, jeleskedjen felnőttzenékben is. Nemrég panaszolta Jurij Holopov egy értekezleten, hogy a jelentős orosz zeneszerzők ma mind külföldön élnek — az egyetlen Deniszovot kivéve. Visszafelelhettem: a román zene viszonylatában messze nem olyan rossz a helyzet. A vezető zeneszerzők közül egyedül Aurel Stroe él külföldön, de ő is hazajár egy-egy nyári tanfolyamot tartani a zeneszerző-utánpótlásnak. Itthon alkot Anatol Vieru, Tibe- riu Oláh, akit mi Oláh Tibornak hívunk, Pascal Bentoiu és Stefan Niculescu. Myriam Marbe is mintha többet volna itthon, mint nyugat-európai lakhelyén. Visszatelepülés nincs. Jól megírta ezt Bartók a Cantata profánában: aki egyszer ama hídon átment és szabad szarvassá változott, többé nem tér haza. Mi továbbra is a magunkéinak tekintjük eltávozottjainkat, de ez nem változtat a tényen: elveszítettük őket. [I. MJ - Milyen célkitűzésekkel és milyen körülmények között dolgozik a Romániai Magyar Zenetársaság? [L. F.] — A külső körülmények nem rosszak. Románia is haladt már annyit a jogállamiság felé, hogy szabadjon szervezkednünk. El tudunk tekinteni azoktól, akik nem „szeretik” a magyar rendezvényeket. Baj, hogy például Kolozsvárott nem ragaszthatjuk ki kétnyelvű plakátjainkat, mert tiltja a polgármester - de nem ez a legnagyobb bajunk. Mi magunk vagyunk éretlenek az egyleti életre. Még választott tisztségviselőink között is akadnak olyanok, akik ujjúkat sem mozdítják a köz érdekében. Legjobb rendezvényeinknek is csekély a visszhangja. Hogy csak a legkirívóbb példát említsem: főiskolánk magyar ajkú hallgatói számára magyar tanfolyamokat indítottunk: zeneelmélet, folklór, esztétika, magyar zenetörténet órákra járhattak egyházainktól bérelt imatermekbe. Megdöbbentő, mennyire kevesen látogatták őket! Előbb a zeneelmélet múlt ki — mintha a majdan magyarul tanító zenetanárnak nem volna fontos, hogy anyanyelvén, majdani tanítványai anyanyelvén is ismerje a zeneelmélet fogalmait —, majd a zenetörténet. Az esztétika- és a folklórtanfolyamot két éven át éltettük — Angi István és 73
