Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 2. szám - Lukácsy Sándor: A közjó papja (Édes János prédikátor életművéről)
ma alatt nyögnek, minden emberi jogaik tiportatnak, szóllaniuk nem szabad, tűrniük, szenvedniük kell, mert a panasz, sőt esedezés is felségsértés körébe vág; ott az ártatlanság díja száműzetés; [...] a bűn, istentelenség fölemelt fővel jár, a szüzesség megfertőztetik, a bölcsesség kinevettetik, a világosodás terjesztése halálos bűn, a bolondság jutalmat kap, a gonoszság szabadon bocsáttatik, az erény halált szenved.” (167) E gyönyörű passzust méltán lehet párhuzamba állítani a magyar költészet olyan nagy — rokon szellemű és szekvencia-szerkezetű — teljesítményeivel, mint Petőfitől az Álmaim („kész halál volt a polgárerény”) vagy Illyés Egy mondat. És a prédikátor esztétikai mutatványa még nem ért véget. A negatív kép után következik hasonló modorban pozitív ellenpárja arról a világállapotról, ahol „Jézus igazsága, igazgatása” szab törvényt: „Az ő igaz igéje jutalmat ígér a szenvedő ártatlanságnak, büntetést mennydörög a gonoszságnak, fenyeget az igazságos bíró szoros ítéletével, ki előtt előbb-utóbb számadásra vonattatunk. Előtte a bűn el nem rejtezhetik, a kincs, arany, gazdagság senkit meg nem ment érdemlett büntetésétől, a szegénység nem von homályt az igazra. O tanít, hogy Isten előtt nincs személyválogatás, s előtte a bíborban öltöző fejedelem, királyi pompájában mit sem különbőz azon nyomorú szegénytűi, ki meztelensége födözésére alig talál rongyokat, s az, ki birodalmak trónján ül, éppen úgy martaléka a búnak s nyavalyának, mint az utolsó jobbágy, kinek csak egy háziállat udvarol, s ennek éppen úgy nyiladozik az öröm virága, mint annak. Ahol Jézus uralkodik, hol az ő országa áll, ott béke s egyetértés, közbátorság, s szeretet honol.” (167—168) Az igazság krisztusi principium, diadalát semmi erő sem akadályozhatja meg: „Hiában minden aggodalom, hiában minden mesterkedés, hiában minden fegyver, minden zsarnokság az igazság ellen, győznie kell ennek, ha minden követ ragad is reá, ha hegyeket boriinak is fejére, ha megfeszítik, ha máglyára hurcolják is azt”, mert végül a Sátán „a szegény, védtelen, öltözetlen igazsággal erőteljes közönséges harcra kelve csatát veszt, hatalmának s hanyatló tekintetének utolsó rongyfoszlányai is letépetnek róla.” (208-209) Látható, hogy a társadalmi viszonyokat Édes János erkölcsi fogalmakkal írta le, de beszélte a politika nyelvét is. Huszonhat prédikációjában huszonnyolcszor mondta ki a közjó szót, és gyakran ilyeneket is: közügy, közakarat, közhasznú, közbátorság, közcsendháborító, közteherviselők, közjövedelem, közpénztár, közkincstár, közboldogság. Hitének alapelvét a reformkor szavaival fogalmazta meg: „hol a Jézus szelíd lelke uralkodik, ott a fejedelem is [...] alatta van a törvénynek, alatta a minden népek közuralkodójának, a közvéleménynek...” (165) Édes János szívesen látta a felvilágosodás gyakorlati vívmányait, ha nem sértették hitét. „Nem az újabb idők dicsősége-e a sok szeretet-intézetek, a rabszolgakereskedés eltörlése, a fejedelmek egyesülete minden igazságtalan háború megakadályozására s a népek közti súlyegyen föltartására? az emberiséget gyalázó különböző kínzások eltiltása? Mennyivel szelídebb világban élünk ma, mint hajdan.. (9—10) — s a közjó papja büszke rá, hogy a „világosság századjának”, a XIX. századnak embere. (144) „Egész világ halad a míveltségben, [...] mindenfelé játékszínek, olvasóintézetek, társas épületek, gyárok, vasútak, gőzhajók, gőzszekerek, a közlekedést madár-sebességűvé, a távolt közelié varázsolok létesülnek...” (99) — szokatlan szavak egyházi beszédben, és szónokunk meg is jegyzi: „Ezen tanításimért neveztettem gúnyosan egy előkelő pap-társamtúl bikaólas papnak s vasútas prédikációk írójának.” (115) „Kétségbe hozhatlan igazság, hogy az egész mindig javul s tökéletesedik” — vallja Édes János, de „az egész egyes részeiben még ma is sok a javítani való s a tökéletlen”. (11—12) Sokakat szegénység nyomaszt, mert „nem az issza meg a bort, ki annak tövét kapálta, nem az szegi meg a kenyeret, ki a földet míveli”. (21) Ez 51