Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Nagy László: Himnusz minden időben (Domokos Mátyás sorozata)
Műhelytitkok a közelmúltból Nagy László: Himnusz minden időben Domokos Mátyás sorozata 957 és 1965 között Nagy Lászlónak nem jelent meg verseskönyve, de verse is alig. Holott a költő nem hallgatott ebben a nyolc esztendőben sem, ellenkezőleg: éppen ez idő tájt írt verseiben született meg és lépett (volna) a világ elé az a költő, akiről már teljes joggal elmondható, hogy valóban egyetemes igénnyel és irodalomtörténeti érvénnyel „műveli a csodát”, a verset (s „nem magyarázza”). — Ez a több éves szünet nem elnémulást takar, s nem annak a kiábrándulásnak és megrendülésnek a következménye, amely 1952-ben, Bulgáriából hazatérve, s az itthoni állapotokkal szembesülve egész lényegében megrázta a jóhiszemű, fiatal költőt, amikor tapasztalnia kellett, hogy „szétzüllött a csillagok égi kertje”; s még csak nem is az önvád reakciója, amiért „eszme nyargalt meg, hogy a menyasszonyt / idegen rüggyel játszva beoltsam”, vagy hogy „más agyak üzenetét / miért vettem be, miért / hittem el mások hitét / utálom hitemet”. A magyarázat, az igazi ok: a kor irodalompolitikája, amely határozott gyanakvással és elutasítással fogadta Nagy László költői és emberi katarzisából született verseit. Renegátnak minősítette „a világ telével, vashidegével veszekedő” költőt, „dal hamis húron pendülni ne merészeljen” ars poétikájával együtt. Nem légies és elvont esztétikai konfliktus volt ez, főleg a Nagy László által „nagy nemzeti tragédiának” nevezett 1956-os októberi forradalmat követő hónapokban, amikor a hatalom minden eszközzel denunciálni igyekezett a magyar írótársadalomnak a kádári diktatúrával szembenálló érzületű személyiségeit. Nagy Lászlónak éppen ezekben a reményvesztett és csüggeteg hónapokban került nyomdába válogatott versei gyűjteménye, a Deres majális, s miközben a könyv készült, mint a Luca széke, a Népszabadság hasábjain, a lap 1957. június 16-i, vasárnapi számában napvilágot látott egy szerkesztőségi glossza, amely Nagy László törvény szerint esedékes honoráriumát (más írókéval együtt, név szerinti felsorolásban és az összegek megnevezésével), úgy állította be, mint a Magvető Kiadó nagylelkű, de teljesen jogtalan juttatását „őfelsége ellenzékének” — a hallgatásukkal a rendszer ellen tüntető költőknek, íróknak: Kétféle aggodalom Részlet Nem vagyunk mi az ellen, hogy a népi demokrácia becsületesen megfizesse a jó munkát. De még az angol trónnál is, ahol „őfelsége ellenzékét” a királyi kasszából támogatják, különösnek tetszene a favorizálásnak ez a mértéke. Pedig ott az ellenzéktől is több lojalitást várnak a rendszerrel szemben, mint egyik-másik kulturális szeréi. Kossuth Rádióban elhangzott műsor szerkesztett szövege 93
