Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Fehér Ferenc: Fazekasok
Fehér Ferenc Fazekasok „Édesanyám meghalt akkó elmentem a nagyvilágba...” M. w épási Illés kájhás- és fazekasmester. Kilencszáz, hetedik hó tizenhetedikén születtem. Apám Répási Albert. Szrémi. Maradéki. Ott született édeaspám. A zű szüleji Veszprém megyébül származtak ide le. Hogy kik vótak, nem tudom. Öreganyámat ismertem, élt még, mikó kisgyerek vótam. Heten vótunk az én testvéije- imme, csak heten. Édesapám? Vincellér, szegínyember, napszámos. Az vót. Nem jártam iskolába. Maradékon laktunk. Emlékszem, eccé édesanyám kűdött két pogácsát az öreg szülének. Hogy én vigyem el neki. Szüle akkó vót nyócvanegy éves. És- mikó elvittem neki a pogácsát, hát szegíny feje nem evett belűle, aszongya, egyem meg én. Hát én oda leűtem és szépen megettem mind a két pogácsát. Megyek haza édesanyámhó, mondom, édesanyám, elvittem. Elvitted? El. De öregszüle azt mondta, hogy én egyem meg... Hát hogy merted megenni? Akkó fogta magát édesanyám, s ű másik pogácsát vitt a szülének. Az édesapámnak az édesanyja vót. No, akkó... hogy mongyam másként, meg hogy meg mint... elég az szóvá... kisgyerek vótam akkó, annyit tudok. Ez Maradékon vót, Szrémben. Irigen nevelkettem. Édesapám odaadott engem inasnak. Radosevics Bélához. Az fazekasmester vót. Jó is vót. Dógoz- tunk. Csak hát éppen nem jártam iskolába. Szent Anna-napkó kiütött a háború, édesanyám meghalt húsvétkó. Azt mindig tudom, mert gyerek vótam még. Elment a háborúba a mesterem, elment édesapám. Hát akkó én hova mentem? Elmentem a nagyvilágba. Ingyija, Dobra-puszta. Ott valahun. Ott vótam szolga. Három-négy órakkó fo kölött kelni. Vót négy ló. Mindég a ganét köllött kihordani. Kisbéres vótam. No, akkó hát ez, kérem szépen, így történt, hogy gyütt Kamenicárú egy mészáros... Segéd vót. Vót egy kis stráfkocsija, s mindég gyütt bevásárolni. Én meg ojan ügyes vótam, hogy megvettem neki a bornyút, disznót, mindent, de ű fizetett. Még le is vágták neki a jószágot. Vagyis én mindent kikuttam neki, mire gyütt. Háború vót, tuggya, akkó se vót szabad, úgy mind most jelenleg az elmúltakban nem vót szabad... De én megvettem neki mindent. Nem is megvettem, hanem elkészítettem neki. Pedig nem jártam iskolába.De írok szerbű, horvátú, magyarú. Megtudok mindent. Számóni is tudok, csak nem tudom ezt a jelenlegi nem-tudom-én mit... de írni- olvasni mindent!... No, eccé aszongya az a kamenici legény... de szerbű, mert azok vótak, aszongya: nem gyünné te mihozzánk szógának? Ehhő a zegy lóhó. Á, mondom, nem bírok én elmenni magáhó. Mit gondol, nekem bent van itt hat forintom az ingem alatt. Megvan a zingem meg a ruhám...Hát vót is egy rossz ingem meg egy kis cájg nem-tudom-én-micsoda, hát mondom, én ezt nem hagyhatom. Aszongya, veszünk új ruhát, új inget, meg aszongya, a hat forint helyett kapsz huszonnégyet! De mondom, hogy mennyek el? S awa szólok az Atyim bácsinak, mer Atyim bácsi A jugoszláviai magyar költő hagyatékából közöljük Fazekasok című, 1980-ban keletkezett riportsorozatának részletét. (A szerk.) 81
