Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Poszler György: Nemzeti Sorskérdések - Nemzeti Létfeltételek (Szárszó 1943! - Szárszó 1993?)
endő polgárságra alapozott nemzeti politikáról lehet szó. Nem az elnyomott, hajdani parasztságra alapozott nemzeti politikáról. A nemzeti mellett a jelzők értelmetlenek. A „népi” és „keresztény” is. Mert kirekesztik a nemzeti politikából a nem népi és nem keresztény magyarokat. Meglepően józan hang. De érdemes megjegyezni. Egyedüli hang. A tanácskozáson nem folytatódik. Legfeljebb bírálatot kap, nem elismerést. Csurka - ezúttal is - zabolázatlan indulatokat fogalmaz. Szereplése csak pontosan egy évvel korábbi, méltán hírhedetté vált röpiratával együtt értelmezhető. Ezért a kettőt - szárszói szózatát és korábbi röpiratát - egyszerre kommentálom. Látszólag a központban a nemzeti sorskérdések. A határon túli magyarság gondja és a népesség csökkenése. Am teljesen inkonkrétan és körvonalazatlanul. A népesség csökkenése kap is valami groteszk-félelmes, fajelméleti hátteret. Mert össze- kapcsoltatik a genetikai elkorcsosulás elképesztő feltételezésével. Méghozzá a sokszorosan hátrányos helyzetű népcsoporttal (?!) való huzamos együttélés miatt. Ez az alap az elméletileg nem értelmezhető, csak demagóg kihívásként felfogható hármas jelszóhoz: magyarság - igazság - népiség. Amelyben a magyarság és népiség jelentése csak allúziószinten tartott sejtetésekből feltételezhető. (Az allúziószinten tartott sejtetések világossá tétele már túllépné a politikai-szellemi szalonképesség vagy szobatisztaság? határát. Ám az egyik rejtett cél éppen e határ távolabbra helyezése vagy „átjárhatóvá tétele”.) Az igazság jelentése viszont igencsak gyalogos szinten értelmezhető. Nyilván a jussunkat követeljük”-ről (a szárszói felszólalás címe!), a „tavaszi nagytakarítás”-ról, a zsákmány újrafelosztásáról van szó. Ez esetben szó sincsen allúziószinten tartott sejtetésekről. A világossá tétel a szövegben határozottan megtörténik. Az egykori nomenklatúra eltávolítása-levélváltása — a saját hívek pozicióhoz-vagyonhoz juttatása. A pozícióhoz-vagyonhoz juttatottakból épülne az új népi középosztály. Ez az alulról jövő rendszerváltás - az egykori szélsőjobb „őrségváltás”-receptje szerint. Meg ez lenne a hatalom „megragadása” (igen, „megragadása”!). Eészesedés az idegen vagyonból. Amely egyben a magyar ifjúság lelkesítő - nem inkább szomorúan kiábrándító? - perspektívája is. Ezért szükséges nemzeti akciók szervezése. Az idegenek ellenőrizte országban. Ahol az ellenőrzők mögött a világtőke hatalma áll. Az egész komplexusból - a határon túli magyarok gondjaival együtt - következik a követelés: a külső és belső „élettér” (igen, „élettér”!) növelése. Nos, terminológiai kérdéseknek - „megragadás, élettér” - nem tulajdonítok túlzott jelentőséget. Még eredeti - német - nyelvükre visszafordítva sem. De a gondolatmenetnek, inkább indulatmenetnek, innen-onnan örökölt álelméletfoszlá- nyokat maga előtt görgető indulatmenetnek, igen. Mindez — enyhe fogalmazásban is - a jobboldali radikalizmus legagresszívebb megszólalása - ’93-ban Szárszón. Meg már egy évvel korábban is. Talán az egész tárgyalássorozatról megjegyezhető még valami. A kialakult szellemi mikroklíma nem Benedek mérlegelő racionalitását, hanem Csurka indulatos irracionalitását igazolja vissza. Néhány józan hang megszólal ugyan. De a légkör nem a realitásoknak, inkább az illúzióknak, nem az érvelő elemzéseknek, de a határozott kinyilatkoztatásoknak kedvez. Nemzeti Identitás - és Történelmi Régió kétféle népiesség van. Az egyik: szeretem a magyar népet, ha azt akarja, amit én, vagy legalábbis belenyugszik abba, amit én akarok. Ez a tekintély- uralmi, ha úgy tetszik fasiszta népiesség. A másik: szeretem a népet, mert 55
