Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
JOHNSON: Tábornok úr, nem áll szándékomban vitatni, hogy valamennyi áldozat közt ön a legtekintélyesebb, ám hogy a telepesek gyilkosai kegyelmet kapjanak, ez azért mégis méltánytalanság. Emiatt is tiltakozom Oregon állam nevében. CANBY: Davisen múlt, őrá tartozik. Én már nyugalomba vonultam. FRANK: Attól félek, kormányzó úr, Oregon a panaszával mehet a sóhivatalba. BILL: (ordítva) Márpedig mi ezzel elmegyünk Washingtonig! Az elnökig! Az Úristenig! (Tömhöz) Jártasd a szád, te is kölyök, mondtam már? Miért nem pofázol? TÖM: (riadtan széttekintve) Mit akar tőlem, én... Én, ha ott volnék, ahol maga, én ... én inkább ott is maradnék... BILL: Ott? Tessék! Akaszd föl magad! De én... (Canbyhez) Csak mert az egyik pipo- gya tábornok a gyilkosomat hagyta kicsúszni a markából, a másik meg kegyelmet biztosított neki? Ézért maradjak megbosszulatlan? Na nem, szó se róla, ebből nem esztek! FRANK: (Bilihez) Mintha attól életre kelnél. Ne feledd, hogy gyilkos se vagy már! CANBY: (Bilire pillantva) Micsoda? Ő is? Szép kis társaságba csöppentem! FRANK: Szintén zenész. Csak róla az újságok sohasem írtak. CANBY: (Bilihez) Indiánokat öltél, fiam? Mert azért az is számít... Emelett az apád lehetnék. BILL: Ugyanolyan gyilkos, mint én is! CANBY: (indignálódva körbetekint) Ha azért kellett idejönnöm, hogy ilyeneket hallgassak, igazán nem tudom, mit keresek itt. BILL: Miért? Magát talán nem azért küldték ide, hogy (Kintpuas felé intve) ezeket itt kifüstölje? Csakhogy maga megvárta, amíg mi gyújtjuk rájuk a viskóikat. Hogy aztán azt énekelje nekik, hogy: Csiga-biga, gyere ki... KINTPUAS: (váratlanul, mindenkit túlkiabáva) Elhallgass! Elhallgassatok! Ez az éjszaka nem a tiétek! (Valamivel halkabban) Ne most veszekedjetek, és ne itt! Annyira elviselhetetlen számotokra a győzelem, hogy egymást okoljátok miatta? FRANK: Legalább most hagyhatnánk beszélni. Ha már a tárgyalásán az utolsó szó jogát is megvonták tőle. MEACHAM: Úgy emlékszem, nem kívánt vele élni. (órájára pillantva) De az idő tényleg eljárt felettünk... KINTPUAS: Kintpuasért hamarosan jönni fognak. (Canbyhez) De te még nem válaszoltál. CANBY: Hát kérdezz, fiam! KINTPUAS: Az a föld, amit nekünk ígértél... Az a föld csakugyan megvolt? ... Felelj a gyilkosodnak őszintén, Canby. Felelj neki, mielőtt meghalni menne. CANBY: Azt szeretnéd tudni, rászolgáltam-e a halálra? Erre lennél kíváncsi? KINTPUAS: Arra, hogy Kintpuas rászolgál-e. Arra, hogy Kintpuas megérdemli-e a maga halálát. Mert ha megvolt a föld, Kintpuas a haláloddal a maga népét fosztotta meg ettől a földtől. CANBY: És ha nem volt meg, fiam? KINTPUAS: Ne bújj mindig kérdések mögé! Megvolt vagy nem volt? Biztos, hogy megvolt? CANBY: Csak a halál biztos, fiam. De ezt magad is tudod. KINTPUAS: Vagyis nem volt meg... Jó, hogy így volt, köszönöm, Canby. Kintpuas- nak így könnyebb meghalni. TISZTELETES: (székéből felugorva Canbyhez siet) Tábornok úr, Isten nevében... CANBY: (zavartan) Ki maga? ... Valami papi személy, úgy látom. TISZTELETES: Timothy Blessheart lelkész vagyok, az oregoni Petersfield városából. 37
