Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
Hogy az Atya a békét kívánja ugyan, ám ehhez békével kellene elhagynunk a földünket, mivel itt a tieitek úgysem fognak minket soha békében hagyni. CANBY: Nem is hagytak volna, fiam. Efelöl most is biztosíthatlak. KINTPUAS: Kintpuas el is hiszi ezt, Canby. Ezért mondtad, hogy ez nem is baj? Mert te szebb, jobb, gazdagabb földre vezetsz majd minket, ahol majd békében élünk? Ugye, így mondtad, Canby? CANBY: így, fiam. Úgyhogy folytasd csak. KINTPUAS: Hosszan beszéltél, Canby. Kintpuas meg egyre inkább azt kérdezte magától: Ha a népének tett ígéretét a főnöke sem teljesíti, hát akkor ki teljesítse? Úgyhogy, mire megszólalhatott (indulattól mindinkább átfűtötten), Kintpuas kiáltani tudott már csak: Értsétek már meg, hogy a modok nép mindig is itt élt! A módok nép nem kívánja elhagyni földjét! Menjetek el ti! Menjenek el a katonák!! Addig úgysem lesz béke közöttünk!!! CANBY: (joviálisán) Ne olyan hevesen, fiam! Beszélj nyugodtabban, és férfi módjára! Ne úgy, mint az oktalan gyermek. - így mondtam, fiam? Ugye, így mondtam? KINTPUAS: Igen, Canby, így mondtad. CANBY: És a pillanat máris itt volt? KINTPUAS: Közeljárt már. Nem vetted észre? CANBY: Észrevettem, fiam, de katona voltam. KINTPUAS: Meacham is észrevette, és ő nem volt katona. MEACHAM: Észrevettem, és... FRANK: Akárcsak én is, Kintpuas. Hogy itt most valami készül. VINEMA: Kisütött a tekintetedből. Hogy mégis fegyver van nálad. KINTPUAS: Miért nem kérted el tőlem, Vinema? Csillapító asszonyi szóval. Talán még a népedet is megmenthetted volna, ha kiveszed a kezemből. VINEMA: De hiszen még tolmácsolni is hiába próbáltam volna meg szelídebben. Amikor azt kiáltottad, hogy: KINTPUAS: (pisztolyt rántva, hangjában halálos fenyegetései) ígérd meg, hogy elviszed a katonáidat! Most azonnal ígérd meg! Mert ha nem...! MEACHAM: (Canbyhez, hangjában rémülettel) ígérje meg, tábornok! Az istenért, ígérje meg! ígérje meg, különben.... KINTPUAS: (piszolyát leeresztve hisztérikus nevetéssel) Úgy, úgy, Meacham, de jól csinálod! így mondtad, így!.... Mert azt hitted, Kintpuas az anyanyelveteken ennyit sem ért meg! És igazad volt! Ahogy Canbynek is igaza lett volna, ha megígéri! Hiszen mi az nektek, ígérni? Nekünk, legyőzőiteknek, akik... (Pisztolyát felemelve tüzel, a lövés pillanatában Vinema felüti a karját, ám az asz- szonyt félrelökve másodszor is lő - a lövések, minden „újrajátszottságuk” ellenére, hassanak valóságosnak.) CANBY: (pillanatnyi megingás után, mégis inkább állva marad) Folytassam, vagy ennyi is elég? Magamfajta embernek nem könnyű utána föltápászkodni. FRANK: Elég, hogyne, a többi nem fontos. JIM: (párpillanatnyi csend után csatakiáltásszerűenfelüvölt, Kintpuashoz rohan, és megöleli, eszelős ujjongással) Végre, Kintpuas, végre! Végre, te is gyilkos vagy! Most, te sem vagy különb minálunk! (Diadalmas hahotázással ugrál, majd ismét megáll a füstölgő fegyverére eszelősen meredő Kintpuas előtt) Nincs visszaút, Kintpuas, nincs. Nehogy azt gondold! Vagy megvédelmezel minket, vagy velünk pusztulsz. FRANK: (a némán állókon körbe tekintve) Remélem, mindenki érti. MEACHAM: Mintha kezdene világosodni. CANBY: (Kintpuashoz) Szóval így, fiam. Akár mégis érthetlek. 35
