Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
zünk fölöttük: ti a modokok, mi a fehérek fölött, de talán még kiadni sem kellene őket. Mert ítélkezhetne ki-ki a maga gyilkosai fölött is, aztán mi is fölakasztanánk a magunkéit, és ti is a magatokéit. Vagy ha úgy jobban tetszik, csinálhatnánk úgy is, hogy ti akasztjátok föl a mieinket, mi meg a tieiteket. Bár ajánlhat neked Kintpuas mást is: üljünk törvényt közösen a gyilkosok fölött. Alakítsunk közös bíróságot, Me- acham, fehérekből és modokokból, vagy ha a bírák tanult emberek lehetnek csak, hát jó, de az esküdtszékben legyenek ott a modokok is, mert... Vessük ki sorainkból a gyilkosokat, Meacham, éljünk újra békességben, kezdjünk mindent elölről... BILL ROGERS: (Tom Stevensszel és Johnsonnal, Oregon állam kormányzójával a háta mögött a fénykörbe lép. Meachamhez indulatosan) Hát még mit nem? Hallgattassa el! Mit képzel ez itt? FRANK: Már megint itt vagy? BILL: De még mennyire, hogy itt. És nem tűröm az áldozatok emlékének megcsúfolását! Miközben a kiontott vérük az égre kiált (Kintpuasra mutatva), ez itt... MEACHAM: (dühösen) Fogja be a száját, Bili! Törődjön a maga dolgával! BILL: Nekem már csak az a dolgom, hogy az áldozatokért szót emeljek. És mint áldozat, senkinek sem engedem meg... JOHNSON KORMÁNYZÓ: (fekete zsakettban, csíkos nadrágban, fején cilinderrel, Bili mellé lépve) Csillapodjék, Mr. Rogers. Megértem a jogos felháborodását, de kellő mérséklettel mindenképpen többre mehetnénk. (Meacham felé cilinderét megemelve) Mr. Meacham, mi hárman azért jöttünk, mert.... MEACHAM: Á, kormányzó úr, most ismerem csak meg. És ha megkérhetném egy kis türelemre... később természetesen készséggel hallgatom végig. Folytasd, Kintpuas. KINTPUAS: Kintpuas elmondta, amit mondhatott. Úgyhogy a válaszodat szeretné hallani tőled. MEACHAM: (az újonnan érkezettek felé mutatva) De hát hallhattad. Ennyiből is megérthetted, mire mennél a javaslatoddal... És azért okosabbnak is hittelek volna, semhogy ilyen gyerekséggel hozakodj elő. KINTPUAS: Kintpuas meg azt nem tudta, hogy az igazságot ti gyerekségnek hívjátok. MEACHAM: Akkor is ezt mondtad, Kintpuas. Miért mondod újra? KINTPUAS: Az rég volt, Meacham. Hátha közben valami eszedbe jutott. MEACHAM: (vállat vonva) Mi a fene juthatott volna? FRANK Szegény Kintpuas. Mintha okosakat mondani a győztesek dolga lehetne. Vagy ha az igazságról lenne itt szó most. VINEMA: És nem az életetekről... KINTPUAS: Kintpuas már csak azon csodálkozik, hogy ti is... Ti, akik a szívéhez közel álltok... Hogy még most is így vélekedtek. FRANK: Nem az a fontos, hogy most hogy vélekedünk. Mert most talán már tényleg semmi se fontos. Hanem hogy akkor mi volt az. KINTPUAS: Mi legyen Kintpuasnak fontos, ha nem ez? És mikor, ha nem most? Mert... (Váratlanul a Tiszteletes sötétbe boruló őrhelye felé tekintve) És a varázsló? (Kiáltva) Varázsló, hallod? (Pár pillanatig várakozásteljesen valamennyien szintén arra fordulnak, de ott továbbra is csend és sötétség) Varázsló, felelj! Kntpuas téged kérdez! Kntpuas a válaszod váija! FRANK (a hosszúnak tűnő csendet megtörve) Úgy látszik, a tiszteletesünket elnyomta a buzgóság. BILL: Még hogy ő feleljen! Pont egy ilyennek!... (Kintpuashoz) Mit akarsz tőle? Nem vagy a gyülekezetünk tagja, nem is vagy megkeresztelve. 28
