Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Varga Zoltán: Indiánsirató (Színpadi tetemrehívás két részben)
JIM: A népedből valókkal, Kintpuas? A véredből való vérrel? KINTPUAS: A népemből valókkal, igen. A népemből való gyilkosokkal. TISZTELETES: (mondana valamit, majd meggondolva magát, inkább kihúzódik a fénykörből; a továbbiakban, mintha csak kihasználná, hogy a másik kettő egymással van elfoglalva, lassan elindul őrhelye felé, ám meg-megállva egy szer-kétszer közbeszól még) JIM: És ők? Ott a Modoc Rivernél? KINTPUAS: Bili Rogerst nem sajnálom, megérdemelte. De akkor még róla sem tudtad. Amosék meg... JIM: Ők is fehérek voltak. Te meg mintha nem modok lennél. Mintha nem is a főnökünk lennél. KINTPUAS: Nem akarok gyilkos modokok főnöke lenni! (Magából kikelve) És ha a fehérek azt akarják, hogy adjalak ki benneteket, ne félj, kiadlak! Mind a kilencet! Akasszanak föl! Rögtön, az első fára! És ha megengedik, végig is nézem! JIM: Modok a módokkal? Meg tudnák tenni? És ha téged is, Kintpuas, ha... KINTPUAS: (hozzá ugrik, megragadja a mellén a ruhát és ordítva rázni kezdi) De hát te tényleg nem érted?! Hogy ezzel minket öltél meg?! Minket, a magad népét?! Hát... (Mint aki csak most ébred rá, hogy már menthetetlenül késő, elcsukló hangon) Hát csakugyan nem értetted? Vagy még mindig nem érted?... Hogy a magad népét pusztítottad el. Mert aki megmarad még belőlünk... Rezervátumban a nép nem nép már többé. JIM: (valami bamba diadallal) Ölj meg, Kintpuas, ha tudsz! Úgyis csak egyszer akaszthatnak föl érte. KINTPUAS: (üvöltő sírással fojtogatni kezdi, majd elengedve, a Tiszteletest keresi tekintetével) Varázsló, segíts! Nem megölni, nem, csak kibírni... TISZTELETES: Hogy nem ölheted meg? KINTPUAS: Nem. Kibírni, hogy még igaza is van. TISZTELETES: Másban szeretnék én segíteni neked, Kintpuas. KINTPUAS: Ha abban nem segíthetsz, hogy ez (Jimre mutat) ne jöjjön többet, másban nem tudhatsz. (Jim a fénykörön kívülre húzódik) TISZTELETES: Bűnhődni fog, Kintpuas, ebben bizonyos lehetsz. KINTPUAS: Neki a katonák büntetlenséget biztosítottak. Megígérték neki, hogy megvédik a telepesektől. TISZTELETES: Mindenki a maga bűnéért tartozik számadással. Ne a mások bűnéről beszélj, hanem... Hanem hogy aztán mi történt. Azután, hogy ez a szerencsétlen bűnös felment hozzátok. Meg hogy jöttek a katonák, és el is mentek. Már akkor is Canby tábornok vezette őket? KINTPUAS: Nem, varázsló, dehogy, az egy kis csapat volt csak. Canbyről meg Kintpuas csak később hallott. (Ismét átvált a mesélő hangra, közben a Tiszteletes egészen visszahúzódik) Először Franktői és Vinemától, de ők is csak később jöttek föl hozzánk, varázsló. Februárban csak, mert addig mi, modokok, ott fönn, a Szent Szirtje- ink közt, egyedül voltunk. (Egyértelműen a közönség felé fordulva) Egészen egyedül, már vagy másfél hónapja. Sziklaodúkban rejtőzködve, barlangokban megbújva. Nem tudva, visszajönnek-e a katonák, várnak-e odalenn a telepesek, hogy társaikért bosszút álljanak. Nem tudtuk, de okunk volt hinni. Hogy még többen jönnek, és még többen várnak... De hát sokáig senki sem jött. Pedig naponta körbejártunk, kémleltük a völgyet, figyeltünk (szeme fölé tenyerével ernyőt képezve a nézőteret fürkészi - mögötte felbukkanva Jim is ugyanezt teszi), de sokáig senkit sem láttunk. És lassanként azt kezdtük hinni, hogy a katonák tényleg nem jönnek... 22
