Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)

mindig elébe vágjon Hitler lehetséges kívánságának. Kiderült a Carp-dokumentu- mokból az is, hogy Antonescu rendszere, a háborús állapot kihasználásával, 1943 végéig tervezte megvalósítani a teljesen zsidómentes Romániát. Részleteiben is rekonstruálható, hogy miképpen halasztódott 40 ezer bánsági, bihari, erdélyi zsidó (Temesvár, Arad, Belényes, Torda, Segesvár és Brassó városokból) Transznisztriá- ba deportálása, szervezési nehézségek miatt 1942 őszétől 1943 tavaszára. Amiko- ris, a háború menetét megfordító sztálingrádi csatavesztés hatása alatt, jobbnak látták ezt a tervet bizonytalan időre felfüggeszteni, majd teljesen lemondani róla. így maradt meg az a 350.000, akire később oly sok hivatkozás történt.

A három Carp-kötet dokumentumainak (irat- és fotóanyagának) nemcsak a zsidóság története számára, legalább annyira Románia története számára is felbecsülhetetlen a forrásértéke. Arról a válogatásról, amely ebből az anyagból 1993-ban magyar nyelven megjelent, hosszabb kritikát írtam a Regio 1993/4-es számában. Ott egyebek között bővebben kifejtem azt a véleményemet, hogy hasznára vált volna a magyar kiadásnak, ha szerkesztői jobban igazodtak volna a Carp-kötetekbeli arányokhoz. Carpnál ugyanis egyik kötetnek 2/3-át, egy másiknak 3/4-ét teszik ki az írott dokumentumok, és csak 1/3-ad, illetve 1/4-ed rész a dokumentumokat kommentáló, illetve az eseményeket időben elhelyező Carp-szöveg. A magyar kiadásban ez az arány felcserélődik: az események Carp által összeállított krónikája a kötet 3/4-ét tölti meg, és csak 1/4 része marad a tulajdonképpeni dokumentumok számára. Véleményem szerint ez nem válik a magyar válogatás javára.

Miként alakult tovább a megpróbált, örökös halálveszélynek kitett romániai zsidóság élete 1945 után ? Milyen volt részvételük a „népi demokratikus”, illetve „szocialista” rendszer kiépítésében, és mi magyarázza korai csalódásukat az új világ emberségében? 1924-es statisztika szerint a romániai zsidók lélekszámú akkor elérte a 610.000-et. Mennyi lehet most?

— Nem bonyolódnék most bele annak a régi demagógiának a cáfolásába, amely a kommunizmust a zsidókkal, a zsidókat pedig a kommunizmussal kompromittálta volna. (A román ultranacionalizmus a magyarokat is idesorolta, sőt olvastam olyan antirevizionista filippikákat is, amelyekben Horthyt és a magyar irredentát lebolse- vikezték.) Érthető tény, hogy Nagy-Románia elnyomott, vagy éppen üldözött kisebbségei igenis fogékonnyá váltak a fajra, nemre, nemzetiségre való különbség nélküli egyenlőség elve iránt, amit akkor, ott a legkövetkezetesebben a baloldaliak, a szociáldemokraták és a kommunisták hirdettek. Ez olyan arányeltolódáshoz vezetett, hogy például a romániai kommunista (és szocialista) mozgalomban résztvevők kétharmada nem-román volt, miközben az összlakosságnak csak egyharmada. És bizonyára azon kétharmadon belül a zsidó származásúak voltak túlreprezentálva.

Ennek ellenére tény, hogy Romániába nem a zsidók hozták a kommunizmust, hanem a Vörös Hadsereg (a szovjet típusú kommunizmust). Miközben a nyugati demokráciák szövetségeseként, kiűzte az országból a náci fegyveres erőket. Ez felszabadulás címszó alatt szerepel a romániai évkönyvekben, amiből annyi biztos, hogy e hadsereg révén megszabadult az ország a fenyegető hitlerista-antoneszkánus rémségektől, és egyáltalán a háborútól. Ez tehát minden tisztességes ember számára - akár felfogta ezt, akár nem - üdvös fordulat volt. Az azonban biztos, hogy Románia zsidósága azt a fordulatot, amelynek nyomán egyik napról a másikra megszűnt addigi mindennapos megaláztatása és létének folyamatos fenyegetettsége, mélyről fakadó lelkesedéssel, felszabadulásként élte meg. Ezzel függ össze, hogy a Kommunista Párthoz ezután csatlakozók táborában a zsidók, saját országos néhányszázezres létszámukhoz viszonyítva, nagyobb arányban voltak jelen (de ha53