Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Lászlóffy Aladár: Üzenet Jósikának; Az éneklő patkány; Zselic-expressz (versek)

ha ennyi kétszáz év - hát ez kevés, alighogy csontig érhetett a kés, alighogy torkig bánat és kötél, alig porladt el minden - s mégis él.

És megmaradt s meg nem maradt falak őriznek, ha már körülálltanak, s mint hű lovasunk halad ott a toll, hol kiérünk a borús ég alól.

Az éneklő patkány

A telehold ma kiegészül s nem marad el az ugatás, az egész környék felett vész ül, a patkány megint vermet és.

Mi történik? hol szöszmötölnek? csikorog, csattan a kilincs! Valahol vernek, nyúznak, ölnek? Utána! Megvan!... Semmi nincs.

Ó milyen fals, egy perce mérem: elképesztő a botfüle, miért is erőlteti, kérem, ha úgysem lesz fülemüle!

A patkány megint lopni készül és énekel, hogy ne figyelj, hogy másra koncentrálj és végül a fél szemed így lopja el.

Megjátszik zokogó poszátát, csapdában vergődő vadat, borzolja vizek fényes hátát - csupán hamis minden adat.

A szemétdombon áll a fétis, a sötétből patkány nevet.

Itt kiverik a magas cét is, ha mást kiverni nem lehet.