Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Karátson Endre: Zuhanunk leninelvtárshoz

lyes munka következik. Egon engedelmesn kibújt az övből, ahogy ezt előre megbeszélték.- Tedd össze a kezedet - hallotta apja hangját.

Várta a tempózásra vonatkozó utasítást. Nem kapta. Ehelyett azt érezte, hogy magasra emelkedik és id. Esch kemény markában lóg, fel sem adva az imádkozó tartást, amelyet imént a vízben felvett. Elhülten nézte a rámeredő arcot, melyre alig ismert rá, olyan ellenséges volt és olyan szorongó. Még elhülteb- ben hallgatta a rávicsorgó szájat:- Te, Egon, ha még egyszer megbuksz, zuhanunk leninelvtárshoz.

Egyszóban mondta ezt a száj és kisbetűvel. Felette érthetetlen volt ez Egon

számára, akit a nála háromszor akkora felnőtt azonnyomban bedobott az összevissza csillogó vízbe. Szétvetett karral zuhant a fiú egy kiálló cövek mögé, hátra bicsakló nyakából üvöltés törhetett elő, viszont hallotta még a lacikonyhák éljenzését. Bár jól tudta, hogy félreértés, a dicsőség jólesett ebben a válságos pillanatban, amely a maguk után kívánnivalót hagyó vizsgaeredményeket elszakította a suszter személyétől, és hozzákötözte leninelvtárséhoz. Ez a kötelék annyira lebéklyózta tagjait, hogy meg sem próbált kísérletet tenni az úszásra, rögtön süllyedt. És minden olyan gyorsan zajlott, hogy a csupán természetes észjárású Égőn egy lépéssel folyton elmaradt: még azzal bíbelődött, hogy mit keres ez a leninelvtárs az apja szájában, mikor a poshatag víz betört az ő szájába és az ő orrába, borzalmas érzettel dúsítva az elképesztő képzetet. Most már kapálózott és kiáltott segítségért, de a moszatos félhomályban semmi sem mozdult azon a pár buborékon kívül, mely Egon tüdejéből a felszínre lebegett.

Persze id. Esch azért hajította fiát a cövek mögé, hogy ehhez igazodva köny- nyen rátaláljon. Egon arra ocsúdott, hogy apja fejjel lefelé lógatja, belőle pedig nagy mennyiségű víz csorog ki.-Ittál?

E mosolygó kérdésből Egon tudta, hogy az egész nem volt komoly. Mégsem állt módjában túltenni magát az elképesztő képzet és a borzalmas érzet megtapasztalt kapcsolatán. Egyáltalán bajos volt tisztáznia, ki fenyegeti őt és kit fenyeget ő. Látásában zavarta a láthatárra időtlenül odamerevedett hegylánc, és abban maradt egyelőre, hogy túlélni sem jó. Mikor a jótékony lacikonyhások lecsót akartak belediktálni, bár alaposan megéhezett, úgy tartotta illőnek, hogy a tányérjára mindent kihányjon. Az éljenzés elmaradásáért vigasztalta, hogy sajnálják.

Este belázasodott. Olvasókönyvét kérte, kereste benne leninelvtárs életdarabjait. Be kellett azonban látnia, hogy az úszólecke leninelvtársa más. Ez a leninelvtárs nem az a leninelvtárs, akiről mindenki tud, akit mindenki látott festményeken meg mauzóleumban. Ennek a leninelvtársnak nem lebeg feje felett vörös zászló, mint a zománcos érdemrendeken, ez a leninelvtárs nem villanyoz- za fel szavaival a forradalmi tömegeket, ez a leninelvtárs nem mondja meg ezeknek az összesereglett szegénysorsúaknak és emberséges gondolkodásúak- nak, hogy mit kell csinálniuk a szétszéledés ellen és a még emberségesebb gondolkodás érdekében. Nem, ez a leninelvtárs nem szövi az emberiség álmát az illegalitás pásztortüzénél, Volga-parti rekettyésben vagy petróleumlámpánál jegyzetelve zürichi albérletben, nem emeli fenyegető egybehangoltsággal lenin- sapkájának srimlijét és leninszakállának hegyét a Téli palota autokratikus ab9