Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Történet egy szigorú korból - szelíd befejezéssel
úttörőcsapat vezetésével, mondván, hogy ott nekem bizonyítani kell, hiszen olyan föltétellel vett vissza a munkaügyi döntőbizottság, hogy a jövőben korrigálni fogom a tévedésemet. Bizonyítani kell, hogy ez csak olyan diákfejjel elkövetett meggondolatlanság volt. Éppen ezért azt mondták, próbáljak szocialista szellemben dolgozni. Itt van egy úttörőcsapat, és a követelményeknek megfelelően lássam el ezt a feladatot még a tanítás mellett. Öt évig dolgoztam Szabadszálláson a központi iskolában.- Térjünk vissza a munkaügyi döntőbizottság döntéséhez. Ez járási szinten volt Kecskeméten?- Járási szinten. Akkor még létezett a dunavecsei járás. Odatartoztam munka- helyileg, így a dunavecsei járás munkaügyi döntőbizottsága hozta ezt a határozatot.- Volt ott nyilvános tárgyalás, és megkérdeztek téged is?- Igen. Engem is behívattak. Ennek a bizottságnak három vagy négy tagja volt.- Jóindulatúak voltak veled?- Látszólag úgy festett, hogy igen. Jóindulatot próbáltak felém mutatni, másrészt viszont elég közömbös álláspontot képviseltek.- Úgy érezted, ők minden papírt megkaptak ezzel kapcsolatban? Tehát a rendőrségi kihallgatások anyagát is?- Nem, nem kaptak meg minden papírt. Ok sem tudták, hogy miért nem, pedig kérték hivatalból. Ez is befolyásolta azt, hogy olyan döntést hoztak, enyhébb határozatot.- Azt szeretném még megkérdezni, hogy tehát téged áthelyeztek, kötelező áthelyezéssel; azt mondtad az előbb, hogy államérdekből?- Igen. Csak annyi volt. Nekem, meg a társaimnak is, őket is áthelyezték. El kellett fogadni, mert örülnünk kellett, hogy a döntőbizottság visszavett minket az állásunkba. És nem lehetett válogatni. Oda kellett menni, ahová küldtek. Elég mostoha körülmények közé, mert a falutól, Szabadszállástól hat km-re volt az iskola. Földúton lehetett közlekedni. Nem volt ott semmilyen üzlet vagy egyéb intézmény, csak az iskola és a környéken pedig tanyák.- Összefoglalva mégis azt lehet mondani, hogy tulajdonképpen megúsztátok?- Ilyen vonatkozásban igen, de aztán az elkövetkezendő években, a Kádár-korszak első felében elég sokáig érződött ennek a hatása. Ha nem is konkrétan, de állandóan éreztették, hogy „neked csak dolgoznod kell, bizonyítsál, ne követelőzz, neked semmiféle igényt nem lehet támasztani, előrelépésre egyelőre nincs lehetőség, csak türelem, türelem”.- Tapasztaltad-e, hogy a rendőrség érdeklődött még később utánad?- Igen. Egy évre rá, vagy még nem is telt el talán egy év, Dunapatajon, a szüleim lakásán megjelent egy nyomozó, és érdeklődött; hogy élek, mint élek, mi a véleményem a „napi politikai életről”, Kádár Jánosról; meg vagyok-e elégedve. Rutinszerű, kötelező jellegű ellenőrzés volt. Nem készített semmiféle jegyzőkönyvet az illető. Gondolom, ki volt neki adva, hgoy látogasson meg. Tudta, hogy hol kell keresni, mert éppen nyári szünidő volt. Ezen túl aztán hivatalosan nem kerestek az elkövetkező években.- És a munkahelyeden, a következő munkahelyeiden nem tapasztaltad, hogy elöljáróid tudnak erről az ifjúkori „botlásodról”?-Arról tudtak, hogy volt nekem egy ilyen elbocsátásom. Valószínűleg rajta volt a minősítésemen, amit a megyétől küldtek, hogy miért nyertem áthelyezést, vagy milyen volt a múltam. Tudhattak róla, de ezt soha nem említette az igazgatóm S zabadszálláson.- Mit gondolsz, meddig kísérhetett ez, meddig lehetett az életrajzodon ez a folt? 89
