Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Harkai Vass Éva: Közép-kelet európai requiem (Jung Károly költészetéről)

baricvm recepciója szempontjából ilyen értelemben megkerülhetetlen Szeli István tanulmánya, amely a kötet verseiben fellelt „történelmi üledék”, az „időtlen ősélmény” jogán óvja e költészetet az „alkalmi ihlet” az „álruhás maiság” ráerőltetett minőségeitől s időszerűségét épp időtlenségében láttatja.11

A Barbaricvm költeményeit tematikus elemek, formaelvek, az intonáció s a versnyelv egymásnak feszülő ellentétekből épülő polifóniája görgeti. A barbár hadaktól ostromolt, örök időktől determinált táj „Akár a szó. Már csak befelé lombosodik.” A naturális világzajokkal, a józan ész hamvasztóipará”-val szemben pedig ott a természet, a flóra, mely csendesen, diszkréten, „Konok / Újrakezdéssel, barbárokkal dacolva” hajtja, növeszti indáit; a továbbélés toposza (Greens in action; Őszelő a birtokon). Hasonló motívum lesz a szerelem is, mely a „halálba símulás: szóban, ölelésben” metaforában ölt formát a Messa da requiem zsolozsmás szövegében. Ez utóbbi téma- és motívumkor majd a Barbaricvm után keletkezett, legújabb Jung-költemé- nyekben hangzik fel erőteljesen, elemi erővel, a belehalás és továbbélés kettősségében (Kegyetlen férfikor, Fehér liliomszál, Tiszatáj, 14. 5.).

A kötet versei szonettekbe, négysoros szakaszokból építkező és szabadabb áram- lású, kötetlenebb formájú szerkezetekbe („ösztönös képződmények”-be 12) rendeződnek. Mindegyik alkotásmódot egyidőben hatja át a formálás szigora s a szabályosságok felszaggatása. Emiatt szinte lehetetlen felmérni, mely költői megoldás eredményez szilárdabb formát, feszesebb dikciót, kompaktabb verselést. A rímek, a versszakok pántjai s a szonettforma a zártság eszközei, az áthajlások, a szándékolt nyelvi vétségek pedig sorra feltépik a szabályosságokat. A kötet alcímében megjelölt műfaji megnevezés, a fúga (Fúgák és más versek) rendezőelvének értelmében szólamok, futamok sodródnak, lendülnek egymásnak, fékeződnek s hoznak létre egy nagyon sajátos versintonációt. Mindezt a vers nyelviségének többszólamúsága hatja át. Archaizálás, profán nyelvi elemek, a feltört grammatika újszerű, egészen egyéni képződményei, népnyelv, ómagyar nyelv, idegen nyelvek szólamai, klasszikus költészeti elemek, a közelmúlt (pl. József Attila-i) vershagyománya stb. épülnek a költeményekbe. A zsolozsmás, szónoki, latin tisztaságú hanghordozás hol profán nyelvi elemekkel szembesül, hol elégikus futamokba olvad, hol az irónia, az öngúny partjait ostromolja.

Magas fokon szervezett versnyelv valósul meg Jung Károly Barbaricvmában. Súlyos terheket görgető, páratlan fegyelemmel szerkesztett, keményen intonált, a nyelv határtalan lehetőségeit számbavevő költeményei a mai vajdasági líra legszebb megvalósulásai. Ha a kilencvenes évek vajdasági magyar lírájának csúcsát kellene meghatároznom, ennek két vonulataként Böndör Pál közérzetlíráját és Jung Károly egzisztenciális mélységű költészetét jelölném meg. Az egész kötet szervezettsége, s ezen belül az egyes költemények szervezettsége következtében igen nehéz feladat elé kerül, aki a Barbaricvm nagy, jelentős költeményeit kívánja kijelölni, hiszen szinte kivétel nélkül nagy versek ezek: a Barbaricvm, a Fújnak a böjti szelek, A Pá Rt. kölnije, a Hová lehet a költő Kelet-Európábán? nagy sorsvers, az Anabázis, sirató, a. Messa da requiem, a Karácsony előtt, idegenben, az Ószelő a birtokon, a Gyertyák lobognak Kelet-Európábán, a Kínrímek a Hősök terén, a Voltok és hullafoltok című költemények után még bőven folytatható a sor. A mai vajdasági magyar költészet antológiadarabjai.

11.Szeli István: A Barbaricvm élményhátteréről. Híd, 1992. 1-2., 97-98. 12.Uo., 98.

57