Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Harkai Vass Éva: Közép-kelet európai requiem (Jung Károly költészetéről)
Harkai Vass Éva Közép-kelet-európai requiem Jung Károly költészetéről A JL JL kibeszélés gesztusa, a harsány, gáttalan versbeszéd jellemzi a költői pályán induló Jung Károlyt. Tágabb kontextusban a Kassák-féle szabad vers, egészen közvetlen szövegkörnyezetként pedig az Új Symposion művelte avantgárd indukálja e versnyelvet és világképet. A folyóirat persze több, mint szövegkörnyezet: műhely is egyben, mely teret ad a fiatal költőnek - s vele együtt, egyidőben Tolnai Ottó, Domonkos István avantgárd költészetének is. Nem véletlen hát, hogy Jung első verseskötete, az Ég az erdő (1968) az avantgárd költőiség jegyeinek szinte teljes tárházát vonultatja fel. Automatikus áramlás, iramló gondolatfolyamok hullámoztatják a címében is bőbeszédű, szándékoltan mesterkélt, tudálékoskodó két költeményt (Fogadás biedermeier székekben, avagy egyszerű vers az engem körülvevő emberekről; Jelentés a Hungáriában tett legújabb családi expedíciónkról). Előbeszédszerű sodrásuk szólások szövegeit és más nyelvi beidegződéseket ránt magával. Nagyzoló, nagyképűsködő harsányságuk egyik célpontját a polgári etikett, az „eminens” világ részletei képezik (a jelző gyakoriságával is felhívja magára a figyelmet), a másikat pedig a tömegtermelésben tobzódó „külső” világ szüntelenül a versszövegbe törő reklámszövegeivel. Ironikus önmegszólítás, ok-okozati összefüggések felszaggatása a versek epikumán belül, sorjázó élmények, impulzusok egymásmellettisége tölti ki a két költemény terét, s a mozgalmasságon, a vers dinamikáját fenntartó szüntelen jövés-menésen belül az alkotás, a költészet irányába mutató önéletrajzi mozzanatok dominálnak. Az avantgárd Déry és Kassák által kitaposott útján halad ekkor Jung Károly, vállalván is e kötődést, szellemi poggyászt, hiszen versében név szerint is megidézi a két mestert. Kassák alakja - kalapja, parázsló cigarettája, Angyalföldje, híd-regé- nye - Jung második kötetében is visszatér majd (Éjszaka, a nyugvás ideje), s szinte törvényszerű, hogy két hosszúversének műfaját is tőle kölcsönzi, amikor a „szép vers”, a rím és hasonlat ellenében, megtagadásával szürrealista poémában 1 összegzi ifjonti világélményét. De megemlíthetjük a szürrealista képzettársításos technikát, az úton levés kassáki képzetkörét, a költeményeket felröppentő zárlat szintén Kassákot idézőjellegét is, ha e két költemény ihletkörei után kutatunk. S bár valóban úgy tűnik, az Ég az erdő fiatal költőjének még „közlendője van csak, nem élménye”, parttalanul borúlátónak könyvelhetjük el a korabeli kritika aggályoskodó kitételét, miszerint a költő „modem, divatköltészete csak egy botcsinálta beatnik sznobisztikus hangja”, .jelszavakat üvölt az égre”, s „a harc vállalása helyett megfu1. Bori Imre műfajmeghatározása. In: A jugoszláviai magyar irodalom rövid története. Forum, Újvidék, 1993., 230. 52
