Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Gobby Fehér Gyula: Jegyzetek életünkből

ményből, hogy fűtésre, villanyra, fizetésekre jusson. A filmforgalmazók és videósok a kalózfilmekből profitálnak, s ha egyszer majd nemzetközi bíróság elé kerül a lopás, az ország dollármilliókat fog fizetni, mert szigorú törvények tiltják a szellemi termékek jogtalan eltulajdonítását.

Ha áttekintjük a felsoroltakat, azt látjuk, hogy a legtöbb kárt az általános elszegényedés okozta. Ezt szokás nálunk a zárlat következményeire hárítani.

Viszont a zárlat a kultúrában valóban egész különleges helyzetet teremtett. Például megszűntek a nemzetközi ösztöndíjak. Tehetséges tudósaink és művészeink azelőtt különböző alapítványok és neves iskolák vendégei voltak világszerte. Most alig egy-két ember jut el külföldre. Megszűnt az élő kapcsolat, megszűnt a továbbtanulás lehetősége, megszűnt a cserelehetőség, megszűnt minden módozat, amely a zárlat előtt adott volt. Intézményeink rendszeres kapcsolata a külföldi rokonintézményekkel erősen megritkult. Nincsenek nemzetközi szemináriumok, leállt a szakembercsere, nem érkeznek hozzánk többé a külföldi szakkönyvet és folyóiratok. Egyre láthatóbb, hogyha valaki lépést akar tartani a világgal, ha tudni kívánja, hogy szakmájában vagy hivatásában mi a divat, milyen új irányzatok vannak, egyáltalán mi történik, akkkor a maradék pénzéért esetleg megtudhatja, ha az utolsó fillért is rákölti a mi fizetésünkhöz képest méregdrága szakfolyóiratokra. Különben lemondhat róla, hogy ismeije, mi történik a világban. Az információs központok és a könyvtárak alapvető munkája megszűnt. Új könyvek nem érkeznek, a cserét leállították, a nemzetközi információs vonalakat elvágták. Miről adjon számot a legjobban felszerelt központ, ha semmilyen adathoz nem juthat hozzá?

A kultúra igényli a kapcsolatokat, az értéket cseréjét, az Újat. Ha nincs lehetősége ezt megkapni, furcsa folyamatok indulnak meg benne. Ezeknek vagyunk szemtanúi. A befelé fordulás, a dacos, még fokozottabb bezárkózás, a másság gyűlölete, a nemzeti hisztéria végtelenségig való fokozása, a provincializmus egyre diadalmasabb megjelenése, a regresszív tendenciák fölerősödése szemmel látható.

Egy-két eset nyilvánvalóvá tette, hogy a kulturális embargó milyen káros. Mikor Jezdo gazda állítólag ötmillió dollárt adott a sakkozó Fishemek, hogy ismét megmérkőzzön Szpaszkijjal, azt az egész ország hivatalos propagandája, mint az embargó diadalmas áttörését ünnepelte. De mi haszna lett a sportnak, kultúránknak, közéletünknek belőle? Az emberek többsége előtt ez a csinnadratta gyorsabban világossá tette, hogy be vagyunk zárva, mintha mélyen hallgattunk volna Fisherről is, még Szpaszkijról is. Amikor teljesen jelentéktelen és ismeretlen művészek kapnak váratlan nyilvánosságot sajtónkban, csupáncsak azért, mert megjelentek nálunk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az igaziak nem jönnek.

A regresszió a kultúrában mindenki előtt nyilvánvaló jelekkel jár. Eltitkolni nem is lehet. A népet elkezdik igazi és kitalált nemzeti mítoszokkal etetni. Egyre több szó esik a halottakról, és egyre kevesebb az élőkről. A nyilvánosságot a történelem uralja, a jövővel egyre kevesebben törődnek. Az idegenek mindig rosszak. A mások mindig ellenségesek. A rurális kultúra behatol a városokba, átveszi az utcákat, átveszi a szórakoztató helyeket, elszedi a maradék pénzt is a városi kultúrától. A tra- dicionalizmus értékesebbé válik minden újításnál. A világban zajló folyamatokat nemcsak, hogy nem ismerjük, egyre kevesebb embert érdekelnek, s egyre többen röhögnek gúnyosan rajtuk. Mit nekünk a világ, mi elegek vagyunk önmagunknak!

Eleve lemondunk saját fejlődésünkről. Lemondunk a lehetőségekről. Lemondunk meg sem született művekről, lemondunk előrelendítő értékekről, lemondunk az újításokról, remekekről, szépségekről. Ez a bezártság átka. A ketrec öröme. A gettó ön- magáértvalósága. Egyes szellemi folyamatok leállnak. Egyszercsak az élősdiek vannak uralmon. Az értelmiségiek hülyének tűnnek, és kívánságaik nevetségesek lesznek. A kulturális zárlat csökkenti jogainkat és szabadságunkat. Nemcsak a kul35