Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Danyi Magdolna: a szabadkai korzón, a Café Tiffany teraszán, hány éve már? (vers)
Danyi Magdolna a szabadkai korzón, a Café Tiffany teraszán, hány éve már? Elmondom, mert nem feledhetem. Hány éve már? Július volt, tomboló meleg. A déli órákban ültem a Café Tiffany teraszán a szabadkai korzón. Forró eszpresszókávét ittam s jeges narancslevet. Cigarettáztam is. A napernyő árnyékában védve az égető fénytől: kellemes, jó, otthonias. . A kisváros körülöttem a maga békés mozdulataival, észrevétlen történéseivel. A másik asztalnál velem egyidős szőke fiatalember beszélgetett szerbül egy idősebb úrral. Tekintetünk néha találkozott. Amikor egy szerb cigányasszony lépett a terasz korlátjához, erőszakosan pénzt követelt tőlem. Bódultán a hőségtől, fölháborodotton, amiért megzavart, szólni sem tudtam. Ő nem tágított. A fiatalember felállt, s erélyesen rászólt: „Ne zaklassa a hölgyet! Azonnal távozzon!” A cigányasszony feléje fordult, s kapásból, mintha betanult mondókát mondott volna fel, megátkozta a fiatalembert. Nem tudom idézni őt. „Holnap vigyenek el a harctérre és soha ne térj vissza.” Valami ilyesmit mondott, de hosszabban, gyűlölködőn. Majd elment. A fiatalember leült s hallgatott. Döbbenten néztem. Mondani akartam neki valamit. De nem nézett rám, s én nem bírva tovább a feszültséget, fölkeltem s eljöttem. Nem is köszöntünk egymásnak. Azóta sokszor eszembe jut. Sokat gondolok rá. Remélem, külföldön van. Remélem, nem vitték el a harctérre. A cigányasszony átka, remélem, nem teljesedett be. 26
