Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Végel László: Valéry angyala (Traktátus az irodalomról)
nak a homályba. Ez a kor ismertetőjele, erősködnek. Mert ha én tényleg én vagyok, akkor minden viszonylagos. Ezzel a viszonylagossal kötöznek magukhoz, ezért kényszerítik rám, hogy én írtam, holott az nem fontos. Nem én írtam. Hát ki írta? Mondom: Valéry angyala. Nem engedtek a huszonegyből, ez Valéry angyalával történt. Én csak megfogalmaztam, ami vele történt. Mondom, fordítva van: Valéry angyala találta ki, ami velem történt. Az nem lehet. Ami le van írva, az fiktív, én nem-fiktív vagyok, vagyis mellékes. Mondom: megint fordítva van. Egyedül az nem fiktív, hogy Valéry angyala találta ki. Csak idővel értettem meg, hogy miért engem választott. Mert rólam szól. Nekem idő kellett, hogy megértsem a történetet. Mert mi az idő? Veszteség. Az angyal eltávolodása. Amíg van angyal, addig nincs idő. Bezárt saját történetembe, aztán elengedte a kezem. Az idő akkor született, amikor elengedte a kezem. Hiába. Mondták, ez fiktív. Nem értettem meg, amit írtam, s azt sem értem, ami velem történt. Ez egy másik történet. Nem lehet összekeverni őket. Ennek így kell lennie. Én nem értem, ők értik. A magyarázatuk kéznél van. Mert nem értem a kort, mondták. Ezért becsülnek. Miféle boldogság, miféle gazdag és teljes élet, ha a hős nem érti a korát, és úgy mozog benne, hogy mindig hazatalál az idegenségbe, s ahol minden útjelző az édes létbizonytalanságba vezet. Száműzött lettem. Csellel száműztek a fikcióba. Az egész világot ide száműzik, hogy rémuralmat vezessenek be az agyvelőnkben. Ha kitörnék a fikcióból, akkor ők elveszítenék hatalmukat felettem. Ezért teremtenek belőlem rabot. A szavakkal. Én nem lehetek én, hanem valami más. Elrendelik, maradjak a helyemen, akkor ők úgy értelmeznek, ahogy akarnak. De én élni szeretnék, akkor is, ha nem tudom, mi az élet. Szeretnék élni egy fenyőerdőben. Megbámulni a favágókat, és gondolkodni a létezés értelmességén. Vagy az ég és a föld között lebegve. És meg akarom mondani azt, hogy mit gondolok, meg akarom mondani, miért van értelme valaminek és miért nincs, fel akarom tárni, miért érdemes élni. Az okokat és az okozatokat. Azt a láthatatlant, aminek szülötte vagyok, amelynek nincs valósága, és szellemi homály lengi be. Ez ugyanolyan fontos, mint a verejtékes homlokú favágók képe, a végeláthatatlan illatos fenyőerdők, a búzamezők, a lustán tovavonuló bárányfelhők az égen, a szerelem, a szavak játéka, vagy mint a mutatóujjból kiszercsenő vércsepp a rózsafák metszése közben. De kifogyok a szóból, habár beszédre kényszerítenek, azért kényszerítenek, hogy visszhangozzák, amit mondok, s hiába nem mondom azt, amit ők visszhangoznak, nem tudom bizonyítani, mert több visszhang van, a túlerővel szemben képtelen vagyok megmagyarázni, honnan verődik vissza bennük a bang Bábeli zűrzavar az életem, beszédjükkel kihúzták alólam a talajt, hallom a hangokat, amint állítják, nélkülük néni léteznek, nem létezhetem anélkül, hogy elismerném, csak egy történet vagyok, amelyik beszél, arra Számítanak, hogy saját beszédem semmisít meg, ahogyan fogyatkozik az énem, úgy csúszok ki az időből, kapaszkodnék a Másba, aminek visszaadnám azt, amit kaptam, lázadok minden ellen, hogy megmaradjak, lemondok mindenről, hogy lázadhassak, tagadok mindent, hogy megmaradjak, nem velem történt, amit elmondtam, nem én mondtam el, ami velem történt, nem történt semmi, nem mondtam semmit, csak egy angyal rágalmazott meg, Valéry angyala, igen, megrágalmazta a világot a korlátlan szabadsággal, mindannyiunk szabadságával, azzal a szabadsággal, hogy tárgyakat és embereket teremtsünk. 19
