Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)

akik sorsáról döntöttek! Történelmileg Örményország az Örmény Felföldön helyezkedett el. Korszakonként (s ezek évszázadok voltak) messzebbre nyúlt, három tengere is volt — a Földközi-, a Fekete- és a Kaszpi-tenger. De maradjunk csak a Felföld határain belül! Erre a területre hivatkozik az örmények történelmi emlékezete. A XI. század után az örményeknek már soha többé nem sikerült e határok közt újjáépíteniök az országot. Szovjet Örményország alig egy tized részét foglalja el a régi, felföldi területnek. A többi Iránhoz tartozik, de elsősorban Törökországhoz.

Nos, a Dél-Azsia felől látható elhelyezkedés megmagyarázza az örmények tragédiáját. A sors nem kárhoztathatta volna őket ennél szerencsétlenebb helyre. A Felföld déli részen az elmúlt korok két legnagyobb hatalmával — Iránnal és Törökországgal — határos. Vegyük még ide az Arab Kalifátust! Sőt, Bizáncot is. Négy politikai kolosszus — ambiciózusak, őrülten terjeszkedők, fanatikusak, falánkak. És mit lát a térképre nézve e négy nagyhatalom mindegyik vezetője? Azt, hogy ha elfoglalja Örményországot, akkor birodalmát északról ideális természeti határokkal zárhatja le. Mert észak felől az Örmény Felföldet nagyszerűen védi két tenger (a Fekete és a Kaszpi), valamint a Kaukázus gigantikus torlasza. Márpedig az Észak veszedelmet jelent Iránnak és Törökországnak, az araboknak és Bizáncnak, hiszen a leigázhatatlan mongol őrület fenyeget akkoriban észak felől.

így aztán Örményország elkergeti az álmot az összes pasa és császár szeméről. Mindegyikük azt szeretné, hogy birodalmának szépen lekerekített határai legyenek. Hogy, mint Fülöp francia királynál, nála se nyugodjon le soha a nap. Hogy a határok ne imbolyogjanak síkságokon, hanem támaszkodjanak neki egy rendes hegységnek, egy tengerpartnak. Az ilyen törekvések szülik aztán az Örményország elleni sorozatos inváziókat; valaki mindig támadja, pusztítja, hódítja.

Ez volt a politikai szféra. De itt van még a vallás ügye is. 301-ben III. Trdat (Tiridátész) örmény császár uralkodása idején Örményország fölveszi a kereszténységet. Ez a világ első országa, ahol a kereszténység az államvallás rangjára emelkedik. A konfliktus a levegőben lóg: a szomszédos Irán a kereszténységgel ellenséges zoroasztrizmus követője, nyugatról pedig rövidesen megérkezik az iszlám, amely mindkét előző vallásnak ellensége. Kezdődik az elszabadult fanatizmusok, a vallási vérfürdők, a szektásodások, egyházszakadások, középkori őrületek időszaka. És Örményország is belép e korba.

Az örményeknek saját egyházuk van: az Örmény Apostoli Szent Egyház. A Vatikán és Bizánc közötti sok évszázados vitában közbülső helyet foglaltak el, de azért közelebb álltak a Vatikánhoz. Ezért, bár a görög rítusú egyházi csoporthoz tartoznak, Konstantinápolyban szakadároknak, sőt, eretnekeknek tartották őket. „Az ő szertartásuk — meséli Runcimian — sok részletében eltér a görög rítustól. Gyakori volt náluk a véres húsáldozat, a nagyböjtöt hetvened vasárnaptól kezdték, szombaton böjtöltek, de mindenekelőtt is pászkát használtak az Oltári Szentségben”. E kovásztalan kenyér miatt, amely mellett eretnek módon kitartottak, p á s z kásoknak csúfolták őket.

Az örmény egyház feje a Katolikosz, aki mindig a Jereván környéki Ecsmiadzin- ban székel. A katolikoszok közt volt néhány kiváló költő, filozófus, zenész és nyelvész. Amikor nem létezett örmény állam — a feudális időkben, de később is, ez szinte permanens állapot volt — a katolikoszok képviselték az örmények ügyét a nemzetközi porondokon. Vagyis a nem létező állam nemhivatalos államfőjének szerepét töltötték be. Ez csak növelte presztízsüket. A katolikosz személyét a jelenlegi Szovjet Örményországban is tisztelet övezi. Ez már hagyomány.

Egy Meszrop Mastoc nevű szerzetes megalkotja az örmény ábécét. Meszrop élete magán viseli a névtelen kolostori lét bélyegét. Teljes egészében elrejtőzik alkotásá55