Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Lányi András: Elválaszt, ami összeköt
sorban nem is azok részéről, akik elszenvedik ezeket az atrocitásokat, hanem azok részéről, akik elkövetik. Az uralkodó nemzet számára ugyanis egyenesen erkölcsi kényszerré lesz, hogy az üldözött kisebbséget ellenségnek, a nemzeti fejlődés akadályának tekintse, vádolja és elmarasztalja - különben miként igazolhatná akárcsak önmaga előtt is a diszkrimináció jogosultságát, ide értve annak nemritkán tragikus következményeit. Az agresszív nacionalista előítéletek fennmaradásában kitüntetett szerepet játszanak a társadalom legfelső és legalsó rétegei. Az előbbiekhez sorolhatjuk az értelmiségnek azt a részét, amely a nemzeti ideológiát előállítja és terjeszti, valamint a felső bürokráciát, amennyiben az a hátrányos megkülönböztetések rendszerét a hatalom eszközeivel működésben tartja. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a nemzettől idegennek és megbízhatatlannak kikiáltott magyar (nálunk: zsidó) értelmiség diszkvalifikálása ezeket az elit csoportokat egyúttal megszabadítja egy jelentős szellemi potenciállal rendelkező konkurenciától. Ami az alsóbb néposztályokat illeti: a gyakorlatban ezeket fűzik a leggyengébb szálak a nemzet közösségéhez. Kulturális életében alig vesznek részt, hagyományait töredékesen ismerik, a politikai döntésekre nem gyakorolnak tényleges befolyást, a gazdasági kooperációnak pedig inkább áldozatai, mint haszonélvezői. Az idegen iránti megvetés az ő számukra olykor a nemzeti azonosságélmény legfőbb vagy legkönnyebben elérhető forrása. Ez a kétféle gyűlölet mindenkor erősíti egymást. A politizáló értelmiség egyes csoportjai ideológiát szolgáltatnak a rosszul szocializált vagy deklasszálódó rétegek ösztönös idegengyűlöletéhez, ez utóbbiak pedig a tömeges támogatás esélyével kecsegtetik azokat, akik a kisebbségek elnyomására és az agresszív nacionalista érzület felkorbácsolására politizálnak. Ezek hatalmas népszerűségre tehetnek szert a társadalom válsága, belső meghasonlása, önbizalomvesztése idején. * * * A nemzetek elkülönülése, a nemzetállamok kialakulása tehát, habár logikus és minden bizonnyal szükségszerű folyamat volt a közép-kelet-európai régióban is, súlyos áldozatokkal járt: közös történelmi gyökereinket kellett evégett elszakítanunk. Ezek nélkül az új identitás csak csonka, mesterkélt, hiányos lehet. Külső megerősítésre szorul: ezt nyújtja a nemzeti különbségek és ellentétek túlhangsúlyozása — a gyűlölet közössége. Az idegengyűlölet alkalmas rá, hogy levezesse a feszültséget, amit az új (egynemű) azonoságért vívott belső küzdelem gerjeszt, és a nemzeti lét feloldhatatlan dilemmái, történelmi fiaskói táplálnak mind a mai napig. Az agresszív (defenzív) nacionalizmusok tragikus konfliktusának mélyebb rétegében nem egymással meghasonlott, hanem önmagukkal meghasonlott nemzeteket találunk. Jobban kellene szeretnünk önmagunkat, hogy ne kelljen gyűlölnünk a másikat. De ez idő szerint, sajnos, épp nincs miért. 59
