Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Kabay Lisette: Székely lőportartók fényjelképei
vannak, mint aminők a napból nőnek. A tollas életfa képére bukkantunk, nemrégiben még állították. A tollak felismerésének köszönhetően seregestől azonosíthatjuk a tollas napokat. Szárnyas napot nehezebb találni! TOLLAS SZARVAS. Természetesen csodaszarvas a lőportartókon is szerepel, az MU 27 számún az állat egész törzsét kitöltőén sugárzik egy nagy toll, égi mitikus lényre utalván [n) rajz]. Tollal, mint meghatározóval (determináns) már a mezopotámiai pecséthengereken találkozunk, a vésnökök az égi kapu, a felső rétegekhez vezető bejárat kódolására alkalmazták akként, hogy az ajtó felső sarkába egy-egy nagy tollat, szárnyat tetteklO [o) rajz]. De nem azért mintha így akarták volna a sumér—magyar rokonság melegágyát előkészíteni, hanem mert a levegőben levő tárgy érzékeltetésére nem találtak alkalmasabb jelképet. Magát a levegőt is mi kódolhatná a „pehelykönnyű” pihénél hatásosabban? Hiába töprengünk, nincs jobb megoldás, levegő = lebegő pihetoll. Az egyiptomi Su, a levegő suhanó, suhogó megszemélyesítője egy tollat visel fején, nevének írásjele egy toll. Borsos Béla kezéből szép színes felvételekkel gazdagított könyvecskét adott közre 1982-ben a Corvina kiadó11. Szerzőnk nagyrészt gyűjteményébe tartozó, eddig hozzáférhetetlen tárgyakat mutat be igen széleskörő tapasztalatról tanúskodó leírásban, vezető szerepet tulajdonítván a vésetek nap- és fényszimbólumainak. Egyetértek vele, hogy legkülönlegesebb az az évszám nélküli, tulajdonát képező úri portartó, amelynek mellén szárnyas szarvasbika hátán tovatűnő meztelen férfi ül. [p) rajz], „Az ábrázolás konkrét jelentésére vonatkozó magyarázattal még nem tudunk szolgálni” — írja Borsos Béla1"1. Úgy vélem, a toll-szárny jeltani értékéről kifejtettek alapján nehézség nélkül értelmezhetjük a jelenetet: a megilletődött arcú, babérkoszorús — tehát dicső vagy megdicsőült — férfi végső búcsút int baljával az érte jött szárnyas (égi!) szarvas hátáról, amely a túlvilágra iramodik vele. Érvelésemet kiegészíti e régi szólásunk: „felvette a fekete bika a hátára” = meghalt. Talán vadásszerencsétlen- ség áldozata távozik övéi köréből, a portartó alsó szárnyán ugyanis vadászjelenetet látunk hatalmas vadkannal. Akár Zrínyi a költő is lehetne; a lőportartó valószínűleg Felső-Magyarországon készült. Fényállatok Mint említettem, néhány porszaruról hiányzik a nap képjele. Helyette a MU 16 agancson a csillagos ég vésete és az előbb tárgyalt MU 35 alatt toliakkal határolt csillaghalmaz idézi a tündöklést. De az életfa, amelyen „ott lakik a nap anyja” és tartozékai az égitestek, ugyancsak sugárzik, így a vele díszített MU 2 és a MU 6 lőportartók mellén szintén fény ragyog. A MU 27 ábra középpontját szarvas tölti ki, róla köztudott, hogy a szélrózsa minden irányában jeles fényállat, „fényhozó” hírében áll. Holdállat minőségében látjuk az MÜ 15 képen: emberarcú nap fölött holdbárkában [r) rajz]. A Thúróczy-krónikában13 Gejza szavával égő gyertyák világolnak a vezető szarvas agancsán, ám László gyorsan átkereszteli a szarvast az új Isten angyalává: nem szarvakat, hanem szárnyakat, nem gyertyákat hanem ragyogó tollakat lát. így is kedvünkre való a megjegyzése, hitelesíti a tollak fénylő, égi mivoltát. Már Bátky Zsigmond felvetette, hogy a „primitív” gondolkodás késztette analógiás varázslat szándékával karcolták a portartókra a szarvasokat. Majd Viski Károly nyomán, ki a Magyarság tárgyi néprajzában foglalkozott az agancs tárgyakkal és szarvasaikkal, többször olvashattuk, hogy ez állatokat elejtésük óhaja, Viski szavával a „vágymágia” szülte. Jó, tekintsük vadászzsákmánynak a szeren51
