Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Bodri Ferenc: Camus-kudarc Magyarhonban - 1948
már nyilvánvaló, hogy ez a csendesen hitvalló szándék „a művészet és irodalomkritika frontján” a legtöbb esetben éppen a „legpuhább polgári ellenállásra” számító igyekvőknek, a gyors és kényelmes befogadásban reménykedőknek nyújtott jól körülbástyázott játék- vagy harcteret. Példánkból kiderül. * * * A korábban elzárt, nem ismert, vagy a legmodernebb francia irodalom háború alatti és utáni eredményeit a Magyarok 1945-48 közötti évfolyamaiban Gyergyai Albert (Anatole France, André Gide, Roger Martin du Gard, Georges Duhamel), Szabolcsi Miklós (Julien Benda), Nagy Péter (Jean Cocteau), Szegzárdy-Csengery József, Baránszky-Jób László (Paul Valéry), Cs. Szabó László (Jean Anouilh), Sőtér István (André Gide), Tardos Tibor (a szürrealizmus), Váradi Endre (az egzisztencializmus), Rónay György (a legújabb francia költészet, (Valéry), Fejtő Ferenc (Camus), Határ Győző (Lautréamont), Somlyó György (Jean Giraudoux) és mások mutatták be a hazai irodalomkedvelők számára a közel fél évtizedes nehéz tájékozódás és elzárkózások után. Gyergyai Albert „50 francia regénye” {Mit olvassunk? - 1946), Sőtér István magyar-francia kapcsolattörténeti monográfiája (1946) szolgálták mindezek mellett „a nyugati horizont” egyik pólusa felé az „új nyitást”. Aragon és Éluard a fontosabb megidézettek a Magyarok lapjain, a folyóirat „francia sztárja”Paul Valéry, akinek halála (1945. július 20.) és nálunk ekkor megjelent esszéfüzetkéi (Európa nagysága és hanyatlása - A lélek és a tánc), Somlyó György fordításkönyve adnak a magyar érdeklődésnek ismét lehetőségeket és alapot. , A francia vonzódás” a Válaszban a háború után kiemelt teret kapott. A folyóirat nemcsak címszerű elődje, de a Magyar Csillag jó hagyományait is folytatta tovább. A felelős szerkesztő, Illyés Gyula (Aragonról) után Sőtér István (Sartre, Camus) Cs. Szabó László (Raymond Queneau, Marcel Aymé, mellettük Camus jóbarátja, „a breton remete”: Louis Guilloux), Vass László (C. F. Ramuz), Németh László, Veres Péter (Camus) írtak beszámolókat, tanulmányokat vagy jegyzetet francia kortársaikról. Németh László „lektori jelentésének” hangvételében „az elismerésen is átütött, hogy nem érzi olyan nagyszerűnek a művet, amilyenné a divat emeli. .. ” (A pestis - 1948 április), a visszafogottságaiban is jelentős tanulmányokban Sőtér István Camus-nek a Sartre-étól eltérő pályáját, és főként gondolkodását, irodalmi jelentőségét értékeli. Camus-t „az ember és világ abszurd viszonya érdekli - úja -, az ember remény-nélkülisége, az igazán méltó és emberi magatartás parancsai” A pestisben. A Közöny pedig Sőtér számára azzal a tanulsággal bír, hogy „az abszurd ember idegen a világban, ártatlan és kegyetlen, mint a gyermek...” „...Az abszurditás nem egyéb, mint a tiszta értelem, mely önnön határait felismeri...” - idézi Sőtér Camus-t, majd „az abszurditás kegyelmi állapotáról” szólva Sartre L’étranger-magyarázatát. )rAz alkotás higiéniáját” Camus írói módszereiben, a Közönyben jelentkező „tisztaságot és sterilitást” ugyancsak Sartre nyomán. Majd önállóan A pestisben felmutatható eltérő írói módszer folyamatát. Sőtér szemében „az egzisztencializmus lassan elmarad az író mögül”, hiszen megjelenik „az abszurd remény”, „...az emberiség abszurd helyzetében a pestis ellen alkalmazott rendszabályok” mutatják ezt a különleges és extrém remény-helyzetet. „...A pestis-jelkép megfosztotta az abszurditás filozófiáját alapvető remény-nélküliségétől... ” az elemző szerint (1948 július). Bár a szimbólumok történelmi és tárgyszerű feloldásaival Sőtér itt nem kísérletezik, A bukás értelmezésére pedig egy későbbi és folyóiratban meg nem jelent tanulmányában visszatér (1957). 65
