Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Hász Erzsébet: Strazza
vagy szégyen lenne, dehogy). Amiről itt beszélünk, az valami nagyon kézenfekvő, nagyon hétköznapi haszon, egy kölcsönös emberi lehetőség, túlnyomórészt nőnemben elképzelve, de persze nyitottan (gondoljunk a hat férfi-pionirra kis muszáj-kí- sérletünkben) az urak esetleges vállalkozókedve előtt. Végezetül, sajnos bizonyos kudarcról is be kell számolnom. Azt gondoltam, követéses vizsgálatot csinálhatok kétszázegy emberemmel. Vártam 1993 februárjáig, s akkor néhány segítőkész társammal megpróbáltuk a kapcsolatot újra felvenni az egykori jelentkezőkkel. Az eredmény: negyven százalék teljesen föllelhe- tetlen volt fél évvel korábban megadott lakás- vagy munkahelyi telefonszáma alapján, harmincöt százalék elzárkózott a tudós tanulmányhoz szükséges kérdőív kitöltése elől, jóllehet fölleltük őt, a maradék pedig azt mondotta, hogy vele azóta a világon semmi nem történt, így ezért nincs mit mondania. Általános érvényű megfigyelés a félévvel későbbi kapcsolatfelvételi kísérletről, hogy a „vizsgálat”, „felmérés” mágikus erejű szavaira egy csapásra eltűnt az 1992 rettenetes hőségű nyarában olyan egyszerűen, magától értetődően létrejött emberi hang, kitárulkozási kedv, ösztönös bizalom. így hát semmit, de semmit nem tudtam meg arról, mi történt egykori beszélgetőtársaimmal az eltelt időszak alatt. Megtudtam ezzel szemben azt, hogy a szociológiai kérdőívek minden valószínűség szerint a valóságnak csupán nagyon halvány, élettelen visszfényét adhatják. Azért, mert emberek vagyunk. Bármily furcsa: még mindig! Ez a mi isteni szerencsénk. A fentiekből értelemszerűen következik, hogy a szövegben szereplő monogramok egyike sem fedi a nálam levő címlista neveinek valóságos kezdőbetűit, és az adatokat esély változtatással úgy közöltem, hogy kicsit mindig mellé-fogalmaz- tam. (Pl. Debrecen helyett Szeged, 20 év helyett 22, asztalos helyett esztergályos stb.) Azokban az esetekben, amikor a közölt „eset” megítélésem szerint sokakra illhet, az eredeti adatokon nem változtattam. Ha változtatásaim rontják dolgozatom hitelét, még mindigjobban járunk, mint hogyha változtatás nélkül ronthatnám azoknak a beszélgetőpartereimnek a bármilyen esélyeit, akik a közlés legcsekélyebb valószínűsége nélkül, önnön magánemberi jószántukból megtiszteltek bizalmukkal. Ez utóbbit azonban e helyütt megköszönöm, hálával és szeretettel. Továbbá megragadom az alkalmat arra is, hogy kifejezzem abbéli reményemet és jókívánságomat, hogy sorsuk azóta jobbra fordult, megtalálták a nélkülözhetetlen talapalatnyi földet vagy akár annál sokkal de sokkal többet is ebben a mi közös világunkban. 55