Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8. szám - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Mi volt az ára (Beszélgetés Kiss István népművelővel)

entálni, és ez majd megtanulódik, majd kialakul, a készség. És, hogy hiába, voltak rossz érzéseim, sérelmeim, ilyen horkantásaim, most érkeztek a kisgazdáktól felém otrombaságok is;_ bár az első időkben megkerestek, hogy legyek országgyűlési képviselőjelöltjük. Őrület.- A kommunista, az SZDSZ-es, kisgazda országgyűlési képviselőjelölt.- Lajos bácsi, a pártelnök azt mondta nekem: nézd István, a kommunisták között is vannak rendes emberek, és a kisgazdák között is vannak gazemberek. Ezzel Lajos bácsi helyre tette bennem a dolgokat. Ez nem attól függ, hogy kisgazda vagy kommunista. — Hogy tisztességes ember, hiteles ember, erkölcsi, szellemi vonatkozásban van-e értéke. Szóval, itt az SZDSZ-szel az elején politizáltunk. Egy tag kilépett és megszűntünk egység lenni. Azóta ez az SZDSZ-tagságom átfinomult SZDSZ-szimpatizáns kategóriára.- Gonosz lehetek? Mert ez kényelmesebb...- Lehet, hogy kényelmesebb, de a párt szervezéséhez nincs erőm. Nem esett szó arról, hogy én rokkantnyugdíjas vagyok. A mozgásterem 100-200 méter. És egyre kevesebb lesz; érszűkülettel, trombózissal, infarktussal, cukorbetegséggel vagyok megáldva. Tehát én a szervező ereje nem lehetek az SZDSZ-nek. De faluhelyen egy SZDSZ-sejt létrehozása sehol nem lehetett könnyű ebben az országban, hiszen a liberális szabadgondolkodás esik legmesszebb a hagyományokban, a kemény konzervativizmusban nevelkedett parasztemberek körében. Az előbb azt mondtam neked, hogy kommunista voltam. És magam is mosolyogva gondolok rá, látod, hogy tulajdonképpen én szabad demokrata voltam a pártban. Ez nevetségesen hangzik, de az én alkatom, a gondolkodásom a dolgokról..., a pártiskolán is azt mondtam, hogy hagyjuk már az öreg Marxot, az Isten verje meg, próbáljuk már a saját eszünkkel végiggondolni a dolgot, és mindenki hátranézett, hogy ki ez az őrült. Ez az első napon volt. Hogy Úristen, hogy beszél ez.- És ha most valaki azt mondja neked -, eléggé nem ismerve az életedet, hogy az a kultúra, amit te itt megteremtettél, az mégiscsak egy imazsámolya volt annak a rendszernek, amelyiket szolgáltál1?- Ez a rendszer szerette volna, hogy imazsámolya legyen — persze —, csakhogy én munkás-származású gyerekként egyfajta kínos-keserves önműveléssel értelmiségivé válva, nem hagytam. Nem hagytam, hogy a politika szócsöve legyen. Annyit megtettem, hogy kidekoráltam meg a mikrofont odatettem november 7-én az ünnepségre. Persze. Ezt minden népművelő megcsinálta. Ezeken át kellett esnem, az ünnepnapokon. Ha lehet valamit gyűlölni, akkor egy népművelő az ünnepeket gyűlöli. Az egész országban beszélhetsz bárkivel. Mert őt vonták felelősségre, ha gerjedt a mikrofon, ha elhallgatott. Mennyi sztorit tudnék mesélni! Dehát, a politika, ha akarta is, hogy tudta volna belevinni az én citerazenekaromba a parasztbácsik, nénik énekébe a politikát? Sehogy. A fiatalok önmagukra ismerésének a folyamatában, hol volt szó szocializmusról. Semmikor, soha. Jól éreztük magunkat. Emberi hangon beszéltünk, problémákra választ kerestünk.- Ne mondd, hogy ez kipusztult a falu tudatából! Hogy ez nyomtalanul elfüstölt! Hogy ennek árnyékában a te életed egy félresöpörhető valami!- Félresöpörhető. Én nem érzem nyomát se a mostani, se a valahai életemben, hogy ezt a falu észrevette volna. Hadd mondjam el neked, egy népművelési intézmény, az országban, a lakosság 7-8-10 százalékát köti le, azzal valósítja meg azt a hihetetlenül gazdag programot, a 90 százalék nem jár a művelődési házba. Tehát Balástyán az a 10 százalék, az a nemzedék amely a kezem alatt nőtt föl. Ezt visszaigazolták klubtalálkozón. Mint az érettségi találkozó, hogy 5-10 év után újra összejöhessünk a régi klubosokkal, klubépítőkkel, a hőskorszak embereivel. Egy44