Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Mi volt az ára (Beszélgetés Kiss István népművelővel)
-Aza rendszer, amit a magadénak vallottal...- Igen. Ennek ellenére vallottam magaménak, hiszen azt hittem, ha ezeket a hülyéket lecseréljük, tisztességes, rendes, fölkészült, tudós emberekre, akkor ez működni fog. Aztán kiderült, hogy ez egyáltalán nem így van, hanem ez egy tákolmány, nem szerves fejlődése a társadalomnak. Hogy ez egy idekreált, íróasztalnál kitalált őrület, hogy ennek az eszmének nincs aranyfedezete.- Te Balástyán döbbentél erre rá, vagy pedig országos példán ?- Országos példán. Mondom, a helyi viszonyok sokkal áttekinthetőbbek voltak, ma is barátaim a régi párttagok. Nincs közöttük gazember. Kisstílű vagy kishitű vagy kis képességű van közöttük. De amióta én aktívan politizálok Balástyán, gazember egy sincs köztük. Csurka István — olvasom — definiálta, hogy ki a kommunista. Hát, mondom, az anyád szentségit, hát én ezek ellen éltem egész életemben, akit te definiálsz. Nem lehet, hogy mindenki olyan. Ezek ellen éltem. Ezért ment tönkre az életem. Ezért kaptam az infarktust.- Mi született itt mégis azokban az átkos években? Mert Balástya híres volt; beszélt róla a sajtó. Kiss István plecsniket is kapott.- Igen. Éppen ez volt a második fájdalmam. Azt már tudomásul veszem, hogy az előző rezsim nem ismerte el a munkámat.- De akkor miért tüntetett ki? —A szakmai fölsőbb körök nyomására történt az én kiváló népművelői kitüntetésem is, meg az ifjúsági díjam is. Meg azok az eredmények, amiket elértem, kiverték a szemét a környezetemnek. Az én gazdag életművem, aminek a dokumentumait, Imre, tizenvalahány papírdoboz őrzi a tanyán, ezt semmisnek nyilvánították mindig is. Arra a hihetetlen gazdag szakmai életre, ami azt jelentette, hogy Balástya művelődési háza a megye, az ország említésre méltó intézménye volt, fölszereltségét, tevékenységét, látogatottságát, szakmai sikereit illetően oda se figyeltek. Párttaggyűlésen vetették föl, hogy miért nincs abban a rohadt kultúrházban legalább pávakör: tíz éve működött országos eredménnyel. Azt a fáradtságot se vették, hogy megkérdezzék, van-e. Meg azt hitték, hogy a báli bevétel, az én személyes jövedelmem, minek fizetésemelést adni. Szóval, ilyenfajta tájékozatlanság volt. Ha ez nem is esett jól, de földolgoztam gyorsan; ezeken a naivságokon nem akadtam fönn. Nekem az igazi ütközésekhez azért nagyobb horderejű konfliktusok kellettek, nem ilyen gyerekes dolgok, bár bántottak ezek mindig. Én akkor azt mondtam, hogy diófát ültettem, meg akarom várni a dió termését, én elkötelezett vagyok a szakmával, azzal a faluval, amihez kötődöm emberi kapcsolatok, ügyek révén. Azért nem megyek el, mert itt a terhelésemben megélhettem, hogy fontos ember vagyok, mert egy csomó feladat kizárólag engem kereshetett meg és talált meg, mert más nem volt rá alkalmas. A női citerazenekart azért vezettem, mert kéznél voltam. Be kellett hangolni a hangszereket, egyáltalán igazságot kellett tenni. A nők egymás közül nem tudtak elfogadni senkit vezetőnek, mert mindenki egyformának, vagy... érted ... Nem hallgathatjuk el, bár komor témákról beszéltünk, hogy azért én a humor embere voltam. Harmincvalahány évig a szakmának is, meg az életnek is bohóca voltam, színjátszó voltam, előadóművész, paródiáimat előadtam profi művészekkel. Kabarét írtam a Szegedi Nemzeti Színháznak. Verset írtam, gitároztam. A baletton kívül nincs olyan művészet, amelyet ne műveltem volna. A néptáncban szólótáncos voltam. Átment rajtam minden művészet, a vers volt talán az első, amit hatodikos koromban írtam a tavaszról. Olyan lázba jöttem, hogy találtam rímszót, hogy teljesen magamon kívül voltam. Aztán a gyerek-színjátszás, ifjúság; Dürrenmattot én adtam elő, én voltam az íróélményben az író-főszereplő.-Balástyán... 41
