Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből
Hogy szelei az orrod, apám? Bocsásd meg, nem akartam. Tudod, te is hibás vagy ebben. Én nem akartam kárt tenni érzékeny orrsövényedben. Az élet úgy hozta, hogy... Nem: Apám! Akkora szeretettel gondolok rád innen a távolból, hogy muszáj írnom Neked. Mindenért, de mindenért én vagyok a hibás. Anyám haláláért, fojtogató polipodért, egyszóval mindenért. Szegény Anyánk is... Nem: Anyát ne keverjük bele. Kedves édesapám! Nem tudom, mit mondjak Neked. Itt elég nehéz, de ki lehet bírni. Tegnap volt például a riadó, csak láttad volna! Azt a kavargást, ami itt történt, míg mindenki az istrángjait meg a hámjait kapkodja föl a sötétben. Képzeld: nem találtam a puskám! Mondanád, az is jó katona, ugye? Közben mindenhol olyan bombatámadásos sötét. Most, amikor a legjobban kell bizonyítanom, akkor én épp nem találom a fegyverem. Kicsit valahogy elvesztem az Időben, nehezen találom a szavakat, mondataim le- csempülnek. Bírsz rendesen szuszogni? Nem: Édes jó apám! Hogy vagy? Itt elég nehéz, de ki lehet bírni. Képzeld, épp három nappal ezelőtt volt a riadó. Gyorsan magunkra kapkodtunk mindent a sötétben és kirohantunk az éjszakába. Ment minden, mint a karikacsapás, a százados nagyon elégedett, lehet, rövidesen hazalátogatok. Az esetben egyenest hozzád utaznék. Régen láttuk már egymást, nemde? Már nagyon megkívántalak látni, feledjünk el minden rosszat, hiszen már csak ketten maradtunk. Hogy állsz az asztmáddal? Mit mond az orvos? Képzeld, én riadókor nem vittem magammal ragtapaszt, közben meg valaki más csizmáját rántottam fel a kavarodásban, úgy trappoltam ki az éjszakába, az éjszaka hús levegőjére. Pár kilométer után ordítani támadt kedvem, de egészen odáig, nem segíthettem magamon. Ott aztán levetettem, s volt mit látnom: a betöretlen csizma hosszú, fájó bőrleffentyűt varázsolt az utóbbi időkben könnyű puha antilopcipőkhöz szokott lábam lüktető sarkának szikrázó vörös hártyájára. Tudod, olyat, hogy ha valaki rálép, felszakad a halántékodig, s te hatalmasat sikoltasz fájdalmadban, mint gyötrő lázálmaidban, amikor megjelenik előtted és éles csatakiáltással a fejedbe vágja szekercéjét a nagyot rikoltó Hadisten. Éles penge szánt a kitömött krédlikakas tarajába, kihullik egyik üvegszeme, kontaktlencséje után vaksin kutat a sötétben; borotvaéles sarkantyúk, röpül a toll, egérgyíkok menetelnek — újoncok keresztelése békeidőben. Valami vonaglik a nagy klott madár nikotinsárga csőrében. Apám! Pár többnek tűnő kilométer után a felderítő/határvadász — az egész gépezetet maga mögött hagyva - elfekszik az erdő avarjában, áprilisban, zihál, érzi, fázik, amikor kihűl. Szíve még mindig valamivel erősebben dobog, míg előtte homorít a táj: lapos szántó végén, tisztás után TANYA:^ cserépfedeles; kutya rángatja láncát dühödten a felkelő nap sugaraiban. Álmosan nyit ajtót a gazda, előtte erdő sávja. Tétovázik. Min töprenghet? Rövid habozás után 13
