Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Tusnády László: A Toldi és a néprajz
Toldinak is meg kell járnia a poklot. Mások ragadták a bűnbe, de őt lelki gyötrelem emészti. A biztonságát vesztette el, veszélybe került jövője is, de ennek lehetőségében nem kételkedik, töretlen hittel üzeni édesanyjának, hogy csodálatos dolgokat hall majd felőle, csak az időnek kell eljönnie, amikor felébred ebből a halálhoz közeli állapotból. Az „élő tilalomfa” mellett kavargó forgószél mozgást hozott az időtlen állókép-világba. A sors-vihar mélyre, szinte halálszakadékba sodorta a főhőst, s ez egyre gyorsabban változó helyszíneken áthaladva közeledik a végkifejlet felé. Ám a bizonytalanság is nő, hiszen a bajvívás tere is könnyen lehetne halál-sziget a számára: minden bizonytalan, csak a lélek ereje töretlen, s van kedvező előjel: a bika megfékezése. Mily természetes ez a műben. Könnyen tekintjük véletlennek azt, hogy Toldi Miklós épp akkor ért Pestre, amikor az a dühöngő állat elszabadult a vágóhídról: pedig a bika legyőzésének az európai és több más kultúrában, ősi hitvilágban nagyon mély gyökere van, s ha ezt így tekintjük, akkor azt is belátjuk, hogy maga a véletlen is beleilleszkedhet az élet általános nagy rendjébe, hiszen életünk során is gyakran véletlen-láncolatok labirintusán haladunk végig, de egy-egy csúcsról vagy szigetről visszatekintve, bizonyos rendet is felfedezhetünk benne, sőt a legtöbb szétesőnek látszó elem világos renddé állhat össze. Toldi Miklós lelkében ez a bizonyosság él, és ez erősödik tovább, mikor világossá válik előtte a megtisztulás lehetősége: küldetését eddig is tudta, de most már az is tény, hogy ennek egyre kevesebb az akadálya, s van-e annál nagyobb boldogság, mint az a tény, hogy emberi kiteljesedésünknek már nincs semmi gátja. Ám a szigeten még halál, bizonytalanság honol. Nagy úr a fondorlatos véletlen. Népme- séinkban mekkora a remény, mily nagy erő bizonyítja az igazság diadalát, de mindebben mi is hiszünk, s épp az élet ismeretében nem vonhajtuk kétségbe a véletlen szerepét. A vándor bolyong, tévelyeg, találkozik valakivel, s életútja ettől kezdve más lesz, a további bonyodalom nem szűnik meg, de a bizonyosság boldogságvárából már lobog a hívó fény, a küzdelemnek már van igazi célja, értelme, valóságos alapja. Maga Arany hivatkozik arra, hogy a hagyomány is úgy tudja, hogy a szigeten volt a párviadal. A sziget lehet a szerelmesek boldogságszigete (például olasz népdalban) és a halottak szigete is. A cseh vitéz hét napi öldöklés után a bajvívás helyét valóban halálszigetté tette. Az élők csónakja már az egyik vitéznek nem lesz szükséges, vagy a szigeten temetik el, vagy a halottak bárkáján teszi meg a végső útját, ezért rúgja vissza Toldi az egyik csónakot (itt hivatkozik Arany a hagyományra). A víz az I. ének 2. versszakában háromszor jelenik meg. Itt a tetőponton megint nagy szerepe van, halál-leheletű, de életvíz is egyben, hiszen épp a vízben látható tükörkép árulja el Toldinak, hogy a cseh vitéz fondorlatos cselre készül. Úgy látszik, a sziget törvényenkívüliséget is jelentett, hiszen a cseh vitéz nem tartott attól, hogy gálád tettét maga a király is látja. A kisebbik fiú a megaláztatásból, az eltiportatásból emelkedik az őt megillető magasba. A kétkezi munkából élő, mezőt, berket járó, verejtékét földre hullató nép mesés vágya ez. Az évezredek kaptatóján hányszor szól hozzánk ez az üzenet? Ä Toldi is ezt mondja el? Igen, de még valami mást is. Olyasmit is megtudunk belőle, amit csak ez a remekmű árul el, láttat, vagy inkább érzékelünk általa, ha szépségeire kinyitjuk a lelkünket, és ez az igazi öröm. Arany nemcsak egy üzenetet, egy művet ad át, hanem a szemét is belénk helyezi. Immáron az ő látásával is tekinthetünk az Alföldre, népünkre és önmagunkra. 79
