Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Nagy Olga: A szerelem: kozmikus létélmény
(Hadd jegyezzük itt meg, hogy a természet diktálta találékony elme mindig rátalált az ősi szokások újabb „korszerű” indítékaira. Valójában tán arról van szó, hogy a fel sem ismert, mélyben bujkáló indítékok azonosak múltban és jelenben.) E szűk keretek nem engedik meg, hogy a máig élő bőséges példatárból még merítsünk. Pedig adatok még vannak bőven. Barabás László különböző erdélyi falvakból közöl esketési paródiákat, farsangi lakodalmas játékokat, obszcénnek tűnő rigmusokat és így tovább. Ezek ugyanazt bizonyítják, mint az előbbiek: a tiltás megszegését!16 Erotikus népi tréfák, anekdoták honi tájakon Külön kell szólnunk azokról az erotikus témájú tréfákról, anekdotáikról vagy igaz történetekről, melyek az utóbbi évtizedekben kerültek elő. Ez nem azt bizonyítja-e vajon, hogy sok időnek kellett eltelnie, sok alkalomnak kellett adódnia, míg a néprajzkutató legyőzte „szemérmességét”, s megértette, hogy a paraszti erotika a maga vaskosságában, testiségében, életességében hozzátartozik a népi kultúrához? Az első tudósítás honi tájakon Vöő Gabriella: Többet ésszel, mint erővel című könyve volt.17 A válogatás összeállítója utal bizonyos „obszcén”, „pornográf’ tréfákra, melyek a „szexuális élettel kapcsolatosak”, s melyeket (...) „az egyenes szókimondás jellemez”. Csak dicsérhetjük Vöő Gabriellát, aki az „obszcén tréfák” „védelmében” másokra is utalva próbálja elfogadtatni őket. így például utal Ovi- diu Birleara, aki szerint az „obszcén tréfák régi vallásos szokások maradványai”, másrészt pedig a „gátlástalan jókedv kiváltásának eszköze”. „Szerencsére” ezek az erotikus tréfák inkább csak ízelítőül szolgáltak, s így elvegyülhettek a többi „illdomosabb” tréfák között, ami miatt meg is jelenhetett. (Hadd tegyem hozzá, hogy a „szemérmes” Ceausescu-diktatúrában csakis úgy jelenhettek meg, hogy éber cenzorok figyelmét — akiknek még listájuk is volt a testiséggel kapcsolatos „leírhatatlan” szavakról —, valamiképpen elkerülte.) Ami engem illet: magam egyes honi körök megbotránkozására nem átallottam Győri Klára önéletrajzában benne hagyni az „exhibicionizmusra” utaló „obszcénnek”, sőt „erkölcstelennek” is tekinthető intimitásokat.18 Majd az 1977-ben megjelent Paraszt dekameronhan, később pedig az Újabb paraszt dekameronhan már több erotikus tréfát is megjelentettem.19 Talán nem érdektelen, ha éppen saját „élményem” és a „véletlen” folytán „kísérletnek” sikeredett példával próbálom megvilágosítani, hogyan találtam rá az obszcénnek és tiltottnak deklarált tréfákra, anekdotákra. Kezdjem talán azzal, hogy Győri Klára felejthetetlen széki „mesefa”, a népi kultúra csodálatos enciklopédistája, miközben „illdomos” meséit, mint hagyományosat elmondta, „becsempészett” néhány elszékiesített - a több évi mesemondás során immár folklorizálódott — Boccaccio-novellát is. Amikor „lelepleztem”, megmagyarázta: „Mi ilyeneket mondunk a fonóban!” Egyben próbált meggyőzni arról, hogy az asszonyok nagyon szereik az „összebúvást, huncutkodást”. O ugyanis olvasta mind a százat, de csupán huszonegyet mondott el, mert azokat fogadták el hallgatói. (A Boccaccio-novellák széki folklorizációjáról külön tanulmányt írtam.) Ez késztetett arra, hogy néhány Bocaccio-novellát legépelve elvigyek kitűnő mesemondóimhoz. Eleinte nem is azért, hogy erotikus témákat találjak, hanem, hogy megfigyelhessem azt, hogyan „fordítanak le” a mesemondók népivé irodalmi szöveget. A „kísérlet” valami egészen mást bizonyított, s bár erről az Újabb 65
