Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
Zágoni Attila 1971-ben nagyon tanulságos szúrópróbát végzett kolozsvári, kisvárosi és falusi iskolákban. A Falvak Dolgozó Népe hasábjain kimutatta, hogy a balladaismeret fokában nincs különbség városi meg falusi iskolák között. Pedig hajlamosak lennénk azt hinni, hogy a falusi gyermekek a népi hagyományokból eleve többet szívnak magukba. Elgondolkoztató jelenség, hogy többnyire a tankönyvekből ismert Kőműves Kelemennére és Manóié mesterre szorítkoztak (volt, aki Varga Vilmos nagyváradi színművész pódiumműsorának címével, a Maszek balladával Jeleskedett”). Kibéden viszont tízesével, húszasával sorolták a címeket, sőt még a helyi változatok jellegzetességeire is felhívták a kérdező figyelmét... — Ez várható is volt, mivel az Ősz Jánosról elnevezett irodalmi körben a hangsúlyt a folklórkutatás elméleti és gyakorlati kérdéseire helyezzük, ballada- és népmesegyűjtő versenyeket szervezünk... — Hát azt tudod-e, hogy milyen azoknak a tanulóknak az étrendje, akik ezeken a versenyeken részt vesznek...? — Hogy neked mik jutnak eszedbe?! Hát ide hallgass: 1900-ban ötven gyerekből huszonegy reggel csak kenyeret evett — magába. A hetvenes évek derekán egyetlen olyan tanulót sem találtam, aki reggelire puszta kenyeret kapott volna. A század elején a gyerekek 8 százaléka ebédelt kétfogásosat, hét évtized múltán ez az arány 38 százalékra emelkedett. Folytassam? — Keményít Katinka elpanaszolta, hogy a kibédiek már az ölbeli gyerekeket is pálinkával traktálták... — Az általam kikérdezett gyerekek 64 százaléka bevallotta, hogy — szülők jelenlétében vagy épp azok biztatására — odahaza szeszes italt fogyaszt; főleg pálinkát, különösképpen ősszel és télen. A szülői meggondolatlanság eme felháborító ténye ellen minden eszközzel hadakozunk, de... — Akik ma a faluhoz, illetve a városhoz kötődő munkahelyek között szabadon választhatnak - érzésem szerint tanítványaid már ezt teszik —, így mérlegelnek: milyen életformát tesz lehetővé számukra keresetük? Jövőnk nem kis mértékben attól is függ, hogy mennyire sikerül jól működő közösségi formákat kialakítanunk magunknak, illetve: kellő időben megtaláljuk-e azokat az eszközöket, amelyek e közösségek fennmaradását szolgálhatnák... — Pontosan erről van szó, látod-e?! Nagy közösségi élmények formálták, alakították ki a falusi ember lelkivilágát, s most mindez a gazdagság kimosódhat az életformaváltás során. Márpedig ha az egyetemes emberi kultúra szerves részének tekinthető mindaz, amit az emberi szellem létrehozott, s ha a népi kultúra értékei ma is önkifejezésünket szolgálhatják, korszerű műveltségünket alapozhatják, akkor nagyon kellene vigyáznunk: nehogy idő előtt „kivetkőzzünk” belőlük. Ha arra gondolunk, hogy az évezredek fájdalmát, örömét és tanítását sűrítő népi kultúrát mennyi szenvedés szentelte meg, s hogy milyen nehéz századokon át kristályosodott ki bennük az emberi sors megrendítő hatású átélése, akkor mai teendőinket is egyértelműbben látjuk: a társadalmi és emberi felszabadultság állapotában ugyancsak kamatoztatnunk kellene ezeket a kincseket, ötvöznünk a magunk sorsának a tanulságaival. — Van úgy, hogy csak kilépek a kapun, hadd sétáljak egyet, ha valamit épp befejeztem — melegedik bele a beszélgetésbe a Kolozsvár felé tartó autóbuszon Kusztos Endre —, s azon veszem észre magam: fent vagyok Kibéden. Pedig elég sok ház van Csókfalvától felfelé, és elég sok kapuban megállítanak s hívnak, hogy kerüljek beljebb. De sehol sem „ragadok” úgy ott, mint Rádulyéknál. Amióta ismerem őket, még egyszer sem nyitottam úgy rájuk az ajtót, hogy Jani kártyázott vagy névnapozott volna. Ha nem ég a villany a belső szobában, akkor biztosra 40
