Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Czegő Zoltán: László herceg imája Mogyoródnál; Tavasszal, mikoron; Lelkek huzatban; Válaszkeresésben (versek)

2. Nem vagyok elég vakmerő vagy elszánt katedrastiliszta ahhoz, hogy Weöres Sándor néhány sorában vélhetném egy csodálatosan gazdag, fényűző költészet kvintesszenciáját föllelni és fölmutatni. Csak egy verssorán, egyetlen verssoron tűnődöm ezen a reggelen, egyetlen szál virágot szemlélek, vigyázva, nehogy szemem előtt, ujjaim között elmorzsolódjék, ahogy halálra szereti kisgyerek a csízt, féltékeny ifjú a virágnyi lányt Istentől való nagy boldogságában.

3. „Lányok, lányok, mért hagytok el engem?”

Az ifjú kispap úgy mondja föl a templomban az előfohászt, hogy az égi meg- hallgattatásért esdve, a földi elfogadásért is fohászkodik. A vénülő prédikátor mindennapi előfohászaiban ott bolyong már az ámen, a megsejtett, a várt és félt legvégső pont, az omega az Úr nagyszerűségének földi magasztalásában. Előfohász és ámen között éltünk amennyit éltünk, és Isten a kegyelmi időben nem zsákkal méri a jutalmat, úgyszintén nem ver bottal, de enged néha látni egyeseket a hallgató kövek csöndjében.

4. A költői indíttatás egyik ősereje, ha nem éppen legelső demiurgosza, végső oka az egyén eredendő vakmerősége olyasmiről is szólni, ami a legbensőbb világ titka, amiről nem beszél a hétköznap. „Lányok, lányok, mért hagytok el engem?” - Az ámen kongását megérző költő röpteti világgá, föl az éterig az elmaradás félelemérzetét. Ott eseng az öregedő férfi a lecsupált földön, vénebb társa, egy bőrfotel öleli vigyázva, és megszédül a szív a bordák ölében az elhagyatott- ság tudatában. A költő akkor megy át irodalomtörténeti adattá, mikor az élet legfontosabb ízeit, zamatát viszik, rekkentik előle, belőle a légbe, égbe, valahová az immár másokért való csodák világába elsuhanó mostani lányok. Csak testük (anyáik teste?) illata örvénylik mögöttük az asztmás, légszomjas lélek benső terein.

5. Földi, testközeli, testforró és elaszalódó test riadalmas kérdése a mért hagytok el engem. A majdnem mindent tudó erre az egyre nem tudja a választ. És nem is várja azt, mert a választ a ráció adhatná meg, de - minek? A miért? kérdéssel tetőtől csókig fólfegyverkezve lázad a költő. Panasz vagyon abban, re- bellió előtti szedelőzködés, az idő véraláfutásai a testen, sikoltás egy megállíthatatlan, ismert zuhanásban.

6. Kozmikus a kérdés maga, és nem csupán az élet aszályának számonkérése révén; végül is mindent magában foglal a lányok, az ifjúság, a „kenyerem java” áttűnése. Benne vagyon abban fűhegynyi szánalom is az elrebbenő lányok iránt, kik mindig méltatlan ágyakra hevernek nélkülünk. — Filozófiai kategóriát is csak másik kategóriával lehet definiálni. Vessen más szögből kévényi fényt Weöres kérdésére a köröndi Páll Lajos festő, költő:

Fazékról bomlik a máz.

Ez hát az életek rendje?

Újabb kérdés. Nem a kételkedő, a tagadó Mefisztóé, hanem „az Úr adta, az Úr elvette” törvénybe belenyugodni nem tudó költőé.

7. A kérdés, a Weöresé hallatlan erőt nyer azzal, hogy a Názáreti Jézus szavait parafrazálja:

„Uram, Uram, mért hagytál el engem?”

A Megváltó, Istennek fia\pontosan ismerte küldetését, még azt is, hogy tanítványa, Péter megtagadja Ot kakasszó előtt, tudta, hogy másik kedves tanítványa, Júdás csókkal fogja elárulni őt, Jézus ismerte az egész isteni forgatóköny43