Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Czegő Zoltán: László herceg imája Mogyoródnál; Tavasszal, mikoron; Lelkek huzatban; Válaszkeresésben (versek)
Czegő Zoltán László herceg imája Mogyoródnál Adtunk mindent, hiszen azt üzented, áldod, Urunk, az adakozókat. Adtunk oly forró hitet, hogy attól még a kövek lelke is kiolvadt. Adtunk templomot s benne hű papot, adtunk búzát, virágot, gyermeket. Hitünk és kardunk mellett nőnek föl. Jó utód nélkül bíznunk nem lehet! Üzented: áldozatra születtünk. Szent lesz mindenkor a Te akaratod. Vérrel áldoztunk, és most idegen dobjon elibénk koldus falatot?! Annyi áldozat után, jó Urunk, Szent Kegyelmed is reánk tekinthet. Nem adni, kérni jöttünk ma Hozzád: vedd el örökre félelmeinket. Tavasszal, mikoron (Tempo: infinitivus) Tavasszal összeállni, mikor elindulnak a nedvek füvekben, fákban, lakható emberi szívekben, mikor itt is, amott is bő és egyre bővebb a sodrás, akkor az égő avar füstjébe szagolva és megsokszorozva a viháncos kedvet, szárnyaló sörénnyel úszni a még csak álmokban fölhevítő de meg sosem élt nyarakba----ügyet sem vetni arra, hogy miből, miért a láng (az örök mécses) a szív, a szem, az ujjhegyek s az ágyékok táján, csak hinni az örökkévalóban, egyszersmind az örök múlandóban, forogni jó testek parazsán, búgva jó gyönyör fájdalmaiban, jó kancákkal és ha kell hát az ördög anyjával is 41
