Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Határ Győző: Kisemberek álma

amilyen csuda süppetegségre a maga otthonában szobányira sem telt volna. Élvezte a fényt, a rejtett fénycsatornák bengáli csurgását, a csurgatott zenét, a kristálytükrös étterem szembevillanó alteregóját — mert a szeléncellával működő siklóajtók felnyílására mindenki mosolygó-önmagával találta magát szemben és magamagát üdvözölte; s jóllehet tálcázó volt csupán, luxus-óceán- járóval felvehette a versenyt: Dán szerette az étkező étvágygerjesztő ét-auto- mata parádéját, amelybe csak be kellett dugnia a GANG személyi kártyájának ,,kantin”-sä\)ät, lebélyegzésre - és máris, tálcájára, eldobható GANG-tányé- ron kilökődött az a műmézga, hamishal-ikra avagy ét-gezemice, amire rámutatott. Élvezte a gyorsliftek fel-le siklását, a nagy és kölcsönös ismeretlenség- ben-névtelenségben élvezte a GANG-főnökökkel való, mélyen demokratikus összeköszönéseket, és megtisztelve érezte magát, hogy ha csak szükségre kellett mennie a 79-ikról a 80-ikra, akkor is (lépcső nem lévén), a GANGLOO- NA INC. akkora ménkű szuper-gépezetet mozgósít, hogy nem kellett volna hozzá sok extra beruházás és akár minden alkalommal a Holdra is elszállíthatta volna excrementumát.

Boldogságát tehát végelemzésben a GANG kidekázott személyzeti irányelveinek köszönhette; hiszen e boldogság természetes rimusát — ritmikus természetességét szolgálta a Társaság azzal, hogy akiket egyszer- és mindenkorra, mind-a-sírig, szóröstül-bőröstül elnyelt: a kisfizetésű kisemberek örömébe azért időről-időre egy kis ürmöt is kevert. A mi Dán Macready-nk is megkapta a magáét, éppen elégedettségi rohamában történt, a 80-ikon, hol is, a félreeső helyiségben (amelynek „alabáncsont-elefástrom kombináció” fényléséhez Kleopátra fürdőhelyisége szánalmas sárviskó lehetett csupán) ürülés után, de még a műgyöngy kagylón rajtaülve, Dán hátranyúlt, hogy meghúzza az öblítőlánc műhab-fogantyúját, amikor élesen karcoló fájdalmat érzett, valahol a mutatóujj körömházánál vagy akörül. A veríték, ami hívatlanul kiült homlokán, hirtelen gyöngyeivel ugyanolyan volt, mint a halálraítélt homlokverítéke, ha nem is olyan hideg; de a HALÁLRAÍTÉLTEKET FELKAROLÓ FRANCIA EMBERBARÁTOK szerkesztette s oly kíméletes „keménygumi élű, szálkás hasítású guillotine” nem bontotta volna meg kellemetlenebbül a tarkótáji húst, mint amilyen ráspolyos hasítással a lánc az érzékeny s már hetek óta gyulladásos körömházat megbontotta.

— Katonadolog — ütötte el Dan Macready a dolgot, és magában ostobaságnak minősítette az egészet (vagy tán ostobasággal ütötte el és katonadolognak minősítette - utólag a sorrendre nem emlékezett pontosan, de nem is fontos) és míg a kiserkedő vért leszopta, hátranézett. Sejtése bebizonyosodott, a gondatlanság esete forgott fenn a mammutvállalat részéről, a láncon hiányzott a műhab-fogantyú, a lánc közönséges rozsdás vécélehúzó lánc volt és utolsó szeme elnyíltan, éles vaskarmot képezett (e vaskarom-képzés a fogantyú nélkül elgazdátlanodó és vadon élő vécéláncok titkos kéjelgése és ördögi szórakozása: lázadás a toronyházi világ makulátlan luxus-rendje ellen). Dán Macready ebben maradt, ebben a „katonadologban”, hogy majd „sebaj, ügyet sem vetünk rá, holnapra begyógyul” s azzal ment a dolgára (helyesebben elsőbbet megtisztogatta fenekét és csak azután ment a dolgára). A folyosón még megfordult a fejében a 40-ik emeleti csinos Elsősegélyhely; de épp az riasztotta vissza, hogy az édesnővér olyan cuki volt. Mit szólna egy ilyen elragadó kis dög, ha látná, hogy ő Dán Macready ilyen anyámasszonykatonája?

24