Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Kabdebó Tamás: Hajótöröttek
Kabdebó Tamás Hajótöröttek s A Adventkor, a főváros főterén fölállították a nagy karácsonyfát és alatta a betlehemet, életnagyságú gipszfigurákkal. Már az első éjszaka eltűnt a jászolból a Kisjézus. Nem kell feltétlenül rossztettre gondolni: nem biztos, hogy a vandálok, vagy a harcosan vallásellenesek lopták el; az is lehet, hogy egy túlbuzgó egyén kapta a hóna alá a gipszjézuskát, hogy otthon, a saját fészerében letérdepeljen előtte és imádkozzék. Ebben az országban számos csodaszobrot tartanak számon. Az egyik Szűza- nya-szobor, tavaly, enyhén bólintgatott és pislogott — többen látták —, a másik a kezével intett; egy Szent Colman-szobor pedig, egyik nap, talpazatával együtt megfordult kelet felé. Az itt élők az anyatejjel szívták magukba a vallásosságot. Mielőtt, a középkor hajnalán, Szent Patrik megkeresztelte volna őket, a pogány druidák voltak a papjaik, a nap, a hold és a csillagok istenségét imádták. (A bolygók járását is ismerték). Ma, a 21. század hajnalán, a nép zöme még hisz a kísértetekben, s nem kevesen, a manók és tündérek létezésében, kik — az ekológusok és archaeológusok örömére - békében hagyott szentelt ligetekben, ősi sírok mellett, hegyoldalak bükkfaerdeiben laknak. Aine nem volt babonás, a katolikus dogmákat elfogadta, hisz olyan pápista családban született, amely a régebbi megpróbáltatások közepette is megőrizte katolikus hitét, vagy mondjuk így: azt a szokásrendszert, melyet ez a legeslegősibb és legnagyobb felekezet fenntartott. Aine szép lány volt, énekesnő a javából, aki - hogy, hogy nem - részben a pálya bizonytalanságai, részben saját válogatós természete miatt harmincötéves koráig nem ment férjhez. Egy nap azonban úgy hozta a sors, hogy egy külföldi koncertjéről hazafelé jövet, a Boeing 747 hatodik sorának bal felőli, ablakmenti ülésén, egy pravoszláv szobrász és díszlettervező mellé került. A férfi húsz évvel idősebb volt, elvált, fólnőtt fiai voltak, és a befogadó ország nemzeti színháza számára díszleteket tervezett. Otthon, a maga gyönyörűségére, gipszszobrokat csinált. Jól keresett, őszült, egyedül volt, apró szőrök kunkorodtak ki füléből, parázsfekete szeme volt és beszédes két keze, tele szokatlan izmokkal, gyűrődésekkel, ráncokkal. Mintha minden ujj külön életet élt volna. Aine először a férfi kezébe szeretett bele, aztán a férfibe, fülig. Facérságában a szobrász eleddig alkalmi viszonyokat kedvelt; most torkonragadta őt az énekesnő szenvedélyének váratlansága, megejtette a nő tejfehér bőre, lenszőkesége. És bőrének különös illata. Ennyi ugye, önmagában is elég egy szerelemhez? (Már önmagában a kémia is elég, mondják a cinikusok.) Aine és a szobrász elhatározták, hogy egybekelnek. A katolikus szülők tiltakozása ellenére (elvált ember! elvált ember! pravoszláv is!) összeházasodtak. Templomi esküvőről szó sem lehetett. Egy skót 14
