Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)

csupán az aránytévesztések mértéke és módja: ebben a várostörténeti monográfiában a háború utáni strandfürdő-létesítés részletezése több helyet kap, mint az ország történetében egyedülálló történeti vívmány, a jászkun redempció leírása, ami már túlzás. De a túlzás nagyságát csupán akkor lehet érzékelni, ha áttekintjük a redempció jelentőségét és következményeit. Csak röviden:

Önmegváltás - régi jogon

A törökök elleni budavári győzelem utáni „békeidő” visszatéríti a Jászkunságból elmenekültek harmadik és negyedik nemzedékét, hogy ősi földjeik és kiváltságaik jogos élvezőiként folytassák életsorsukat. Azonban a török legyőzetése után a bécsi udvar úgy tekintette a visszafoglalt területeket, mint új szerzeményt. Pencz Jánost már azért küldték az egri kamarai képviseletből, hogy az elpusztult Jászkunság alkalmi értékét fölbecsülje (Győrfíy István: Kik voltak a kunok?, i.m. 243. p.) Történetíróink tanúskodása szerint az ország államadóssága 40 millió rajnai forint volt, ezért Őfelsége I. Lipót új jövedelemforrások után nézett. A levert Wesse- lényi-összeesküvés és a Thököly-felkelés elkobzott jószágai, a német és a pápai segélyek, a kincstári és az egyházi adók még mindig csekélyek voltak, s fölmerült, hogy a kincstár és a kamaráik által megkaparintott erdők, bányák, birtokok és várak helyett föl lehetne áldozni az ország egy részét, s mint új szerzeményeket ki lehetne árusítani. Pencz ugyan úgy vélekedett, hogy német alapossággal számolva is elbírna még a Jász-Kunság is némi adót, de sajnos, ezek kiváltságos népek. Az Újszerzeményi Bizottság jogügyigazgatója azonban átvizsgálta a jászkunok okleveleit, s megállapította, hogy voltaképpen Őfelsége jobbágyai, vagyis földjükkel azt tehetik, amit a király akar. Melegen ajánlotta a Jászkunságot Kollonits báró császári kardinális is, rögtön kommendálva a Német Lovagrendet, amely megvenné. 1701 nyarán, mikor Sőtér Ferenc jászkun alkapitány, pestvármegyei főispán javasolta, hogy várják meg az aratást, Lipót mivel sem törődve eltörölte a jászkun kiváltságokat. A jószágot és lakosságot, munkaértéket és malomköveket, kamatokat és zsellérszámot aprólékos gonddal rögzítő összeírás alapján árat kalkuláltak, s hétszázezer rajnai magyar forintért fölkínálták a Lovagrendnek. Kolonits báró umbuldái után a Lovagrend ötszázezer forintért megkapta a Jászkunságot, mely birtokába 1702-ben be is iktatták.

A jászkunok már az összeírásnál gyanakodtak, s eltérnek a történeti források abban, hogy tudtak-e az eladás tervéről vagy sem. Mindenesetre számukra kiváltságaik megszűntét és jobbágyi helyzetbe zuhanást jelentett, de nádoruk, herceg Eszterházy Pál éppen államügyekkel volt terhelt, nem zavarták különösebben a sirámok. A lakosság képviseletében Sőtér alkapitány írt levelet az Udvari Kamarának és a Kancelláriának, közölve, hogy a Jászkunság mint koronajószág eladása a századokra visszanyúló kiváltságok elkobzását, és így a törvények lábbal tiprá- sát jelenti. Bevezetőül idézi Szentiványi Márton „Miscellanea”-ját, s más történeti munkákat is, melyek a jászkun történet dicsőséges és hasznos voltát mutatják ki. Fölsorolja a felkent magyar királyoktól kapott kiváltságokat, melyeket még Őfelsége Lipót is megerősített: 1668. július 17-én kelt diplomájával átírta és megerősítette a jászkunok részére Zsigmondtól kiadott 1407-es, 1412-es, I. Mátyásnak 1473-as, II. Ulászlónak 1492-es, Ferdinándnak 1625-ös és 1622-es, III. Ferdinánd- nak 1646-os kiváltságleveleit. Továbbá 1682. aug. 29-én jóváhagyta II. Ferdinánd 1631-es privilégiumát; 1673-ban kötelezte magát, hogy a jászkunokat a régi kirá59