Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Pethő László: Rendszerváltás helyben - Egy jászsági falu az átalakulás éveiben
vállalni. A kommunisták biztatták, megígérték, nem lesz semmi bántódása. Később aztán nem állták a szavukat, Bollók doktort elvitték, megverték és megalázták. A faluban is megalakult a nemzetőrség. A rendőrparancsnok teljesen megzavarodott, a telefont sem merte felvenni.” A parancsnokságot átadta a Kisgazdapárt akkor 27 éves elnökének. Neki egyébként nem lett bántódása, a tsz, amelynek 1953 óta tagja volt, egyben maradt, többen azonban kiléptek. Ezt követően mégis lényeges változások következtek be. 1959—60-ban pedig azok is beléptek, akik erre addig nem voltak hajlandók. A tsz-ek megszervezése során kisebb-nagyobb szerepet kaptak a korábbi befolyásos családok és leszármazottaik is, legalábbis fokozatosan lekerült róluk az a bélyeg, melyet a kuláksággal rájuk ragasztottak. A hatvanas évek végétől, hetvenes évek elejétől a helybeli vezetés egyre jobban alkalmazkodott az adott politikai szisztémához és igyekezett kihasználni az általa kínált lehetőségeket. Az említett G. J. és az 1965-ben tanácselnökké lett B. Z. (akit 1990-ben polgármesterré választottak) aktív közreműködésével, részben a korszakra jellemző kijárásos technikák alkalmazásával, a megyei szervekkel való kapcsolatok ápolásával sikerült komolyabb fejlesztéseket elérni. Ennek eklatáns példája a MÁV Építőgépjavító Üzemének letelepítése, amely nemcsak a helybeliek foglalkoztatásának megoldásában fontos tényező, hanem a szomszédos településekről is alkalmaz dolgozókat. Egyértelműen a kijárásos technika sikeres alkalmazására utal, hogy az említett üzem nem az egykori járási székhelyre, az ugyanezen vasútvonal mentén fekvő P.-re került, hanem éppen onnan jártak és járnak át ide dolgozni. Az üzem idetelepítése azonban nemcsak egyszerűen foglalkoztatási lehetőséget jelentett, hanem segítette a kommunális célok megoldásának elősegítését is. Az Építőgépjavító szakembereit, gépeit útépítésnél, vízvezetésnél, iskolaépítésnél is hasznosítani lehetett. Ezzel mintegy elérkeztünk a nyolcvanas évek látványos fejlesztéseihez, melyek leginkább a község központjának reprezentatív épületein, (iskola, művelődési ház, ABC, étterem), valamint a falu ivóvízhálózatának és úthálózatának kiépítésében mutatkoznak meg. A néha hivatalból kellemetlenkedő, de azért elviselhető párttitkárral, a cigányoknak ugyan segélyeket osztogató, de adót alig szedő tanáccsal, a második gazdaságot segítő-elviseló tsz-szel illusztrálható és jellemezhető „kádári aranykor” végeredményben a nyolcvanas évek végéig fennmaradt. Az emberek ugyan egyre kevésbé állították, hogy addig lesz jó, amíg Kádár János vezeti az országot, mert a rendszer válságának jeleit a folyamatosanjelentkező áremeléseken keresztül azért érzékelték. Addig viszont, ha keveset is kerestek, de mindenkinek volt munkája, a lakások többsége viszonylag kevés hitellel és sokkal inkább családi összefogással épült, a külföldre utazásból, valutázásból származó előnyöket is csak néhányan próbálták meg kihasználni. Mindezek után az 1988-1990 között végbement változások váratlanul érték a helybelieket. A tömegkommunikáción keresztül sok minden eljutott ugyan a faluba, de többszörös szűréssel. A szűrők egyike az információk központilag való megcsócsálása, a keserű pirulák külsejének megédesítése volt. A másik, hogy a K.-iak az ország más falvaihoz hasonlóan kevesebb újságot olvastak, leginkább háttérrádióztak, és ha holtfáradtan leültek a tv elé, akkor gyakorta már a híradót is átaludtak. Nagyon kevés jele mutatkozott a rendszerrel való szembefordulásnak. Az MSZMP tagjai itt is passzív-ellenállás-szerű tartózkodást mutattak: egyre kevésbé jártak taggyűlésekre, egyre többen kezdték nem fizetni a tagdíjakat. így aztán nem jelentett különösebb meglepetést a párt önfeloszlatása. Annál nagyobb tanácstalanságot okozott viszont az új párthoz, az MSZP-hez való csatlakozás. A későbbi tehetetlenségi nyomaték következtében újjászerveződő MSZMP-hez mind44
