Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részletek)
itt katonákat látnia. Parancs. Hamarosan ponyvás teherautók húztak el az országúton. Halkan lefékeztek és néma, civil géppisztolyosokat eregettek ki magukból. Ezek hangtalanul megszállták az őrsöt, a kertet, a villát, a posztokat. Közülük egy cingárabb fapofa Jani mellé vetődött. Szovjet géppisztolya csövét a komlófüggönybe döfte és bamba birkaszemével nem is pislogva a Tömös hízott disznó-termésköveire irányította. 38. Az író továbbra is szélsőségesen, vadul tünyölődik. Ezerkilencszázkilencven- egy január huszonkettedike-huszonharmadika éjszakáján öblös szemétgödörben vesztegelt. A közelében fekete macska kölykezett. A kismacskákat, mihelyt világra jöttek, kövér, tarka kutyák harapták ketté. Nem falták fel őket, csak derékban elharapták. A dögrészek undorítóan lucsogtak a vértől. A fekete macska semmit nem tett kölykei védelmében, csak feküdt bambán a saját mocskában. Az író reggel, ébredése után finnyáskodva látta: orrfúváskor piros foltok lepik el a zsebkendőjét. Nem törődött különösebben ezzel a tünettel. Inkább előző napi, január huszonkettedikéi elfoglaltságaira gondolt. Déltájban jött a nagy becsapódás: a Mexikói út ötven szám alatt, a második emeleten Verő László, a Héttorony könyvkiadó igazgatója közölte vele, hogy háromkötetes Tatárjárását pénz hiányában nem jelentetheti meg. Nem lehetetlen, mondta, hogy a már leszerződött, harmincezer forinttal megelőlegezett Önéletrajz első kötete kinyomtatásától is el fog tekinteni. Egy konyhafélében beszélgettek. Az író jó és könnyed pofákat vágott. A Magvető nemrég adta vissza a Zsé-könyvek harmadik darabját, a Csapdában-t. Mindig az én hátamon csattan az ostor, gondolta belsőleg fanyarul fintorogva. Délután, mintha mi sem történt volna, elment a Bajza utcába, az írószövetséghez, a hetvenéves Mészöly Miklóst ünnepelni. Érdekelte Mészöly Miklós személyisége. A Saulust, a Filmet olvasta. És néhány elbeszélést. Közel érezte magához, bár tisztában volt azzal, hogy a korosabb magyar—magyar nemigen tud semmit róla, a fiatalabbról, az erdélyi magyarról. Olyanformán viszonyulhattak egymáshoz, mint annakidején Alsótömösön Nyikita Szergejevics Hruscsov, vörös cár, és az őrzésére kirendelt Pászkán János, közlegény. Némi túlzással. Elég az hozzá, hogy a hangtalan civil fegyveresek nyomában rengeteg fekete Mercedes érkezett Alsótömösre. Az egyikből rövidesen két széles karimájú kalapot viselő férfi, egy magas és egy alacsony, (Patt és Patason), Gheorghe Gheorghiu-Dej és Hruscsov kászolódott ki. Pontosan egymás mellett beléptek a kitárt kovácsolt vaskapun, lépést véletlenül se tévesztve végigcsikorogtak a széles, fehér kőzúzalékos sétányon, majd eltűntek a masszív, alacsony vagy talán lapos tetejű villában. Csupán vizelésnyi ideig, körülbelül három percig tartózkodtak odabent, azután előbújtak és a protokoll szabályainak „maradéktalan” betartására kínosan ügyelve, háznyi Mercedesükön tovagurultak. Janit a civil „erősítés” szó nélkül faképnél hagyta. „Mint Szent Pál az oláhokat”, jutott Jani eléggé fürgén ocsúdó tudatába a közmondás. Csóválgatta a fejét; azért a három percért két hétig kellett rostokolnia a kiszáradt, komlófüggönyös árokban. Jó óra sem telt bele, és ő takarodhatott Predealra. Ott újabb „szigorú” parancs várta: mélyen a hegyekbe, Piriu Recére (Hidegpatakra) helyezték 22
