Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kovács András Ferenc: Júliának különb dicséreti (versciklus)
Kiben Júliához kévánkozik Vagyok én is olyha víg égboltnak bolyha, Kit fölibénk vad nyár hoz: Nem gondolván téllel úgy szállongok széllel Hasonlón száz parányhoz... Hő lég fú, hajt, nódít: szüvem hezzád óhít, Szállván téged arányoz. Mikor Júliát megpillantja Mint őszidő lombot, őrület bolondot - Úgy ráz, sodor, vacogtat Látásod, enn kénesem bárhová tekéntsen Szemem: téged ragyogtat. Friss fényekkel éled, mert megtelik véled, Ki enyém vagy, nagyon vagy. Júliát az hithez hasonlítja Hit vagy, nem hitszegés: hív társul hitt Egész, Húsomban pengő ütem... Lelket testbe öltő, lényegem betöltő Szerelmed megőrizem, Miképpen költő szólt: ne legyen rémült holt Szívemben lengő hitem. Magát az planétákhoz méri Mint ama hét bolygó, kedvedben tébolygó Ferge rabként kerengek... Mély fagyokba hullok, fényemtől elmúlok, Ha lelked nem melenget... Isten tenyeréből, világ kegyelméből Semmibe vet, elenged.
