Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 4. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve V. (Kiss Tamás: A végső szó keresése - Utassy József: Hol ifjúságom tűnt el - Kerék Imre: Születésem hava - Baka István: Farkasok órája - Vári Fábián László: Kivont kardok közt - Szikra János: Hajlíthatatlanul)

természetképig, az ezüstös szürkétől a színgazdagságig. Vagy ez nemcsak a múlt, hanem a jövő is?

Szép ez a keret, mert a lényegre utal, Utassy József legújabb verseskönyvének két egyaránt fontos vonatkozási pontjára, s ezek: a költő és a szűkén vett szülőföld a maga tágan értett élmény körével. A kitüntetett hely egy falu a hegyek karéjában, Bükkszenterzsébet. Ide köt a realista és lírai eredetmítosz. S mivel Utassy József abba a költőtípusba tartozik, amelynél kiemelkedően fontosak az első élmények, a tíz éves korig való élet, az eredet fontossága e költészet indulásától, a hatvanas évek elejétől kezdve nyomatékosan megmutatkozik. Már az első, 1969-es verseskötetben meghatározóan jelen van az innen jöttem, ez a múltam élmény- és témaköre, amelyet a pályakezdésnél amúgy természetesnek szoktunk tekinteni, de azon már inkább elcsodálkozunk (pedig erről is lehetnének irodalmi s egyéb tapasztalataink), ha mindez később is rendre visszatér. Utassynál most olyannyira, hogy teljes — 122 verset tartalmazó — kötetté gazdagodik a szülőföld, a hely világa. Készült, s gyarapodik egyre mostanában egy másik helyet idéző ciklus is, Oravecz Imre Szajlája, de ennek egyetlen keletkezési ideje van, a most, s ezáltal egyneműbb is. Mindazonáltal természetes, bár elgondolkoztató, hogy nemzedéktársak, s nagyon eltérő költői utakról, egyaránt lényeginek érzik a személyességgel átszőtt közelmúltnak ezt a fajta lírai megörökítését.

Az a tény, hogy Utassy József verseiben mindvégig élt és él a gyermek- és kamaszkor Bükkszenterzsébete, nemcsak a költő konok hűsége révén nyer jelentést, hanem azzal is, ahogy ez a világ és képe együtt mozog az alkotó személyiség változásaival. E költészet barátai természetesen azonnal ráismernek a régi darabokra, de azok is, akik most találkoznak először e versekkel, érzékelhetik azt, hogy a kötet anyaga három évtizedet fog át. S elsősorban nem azzal, hogy az alkotó poétikai eszközei vagy eszményei változtak volna meg radikálisan, de legalábbis észrevehetően, hanem annak révén, hogy a lényegi állandóság ellenére is változik a különböző életszakaszokban a személyiség, hiszen nemcsak a hajat és szőrzetet lepi el a dér, nemcsak a csontokba szívódik az öregedés, hanem a világszemlélet is módosul. Az Utassy-versnek mindig jellemzője volt az energiásság, ez az energia eleinte azonban inkább sarjadt a világ teremtő-formáló birtokbavételének elszánt és szent ihletéből, mígnem megrázó élmények után elég régóta inkább már e birtokbavétel személyes és társadalmi kudarcaiból, a vereség miatti dühből, az ellene való tiltakozásból. Elet és irodalom elképzelt összhangjából az élet lett a „vesztes”, s az irodalom győzött azáltal, hogy ezt is költeményekbe tudta örökíteni. S a sorsképletnek ezt a felismerését most már tudatosan is vissza lehet vezetni a gyökerekig.

A kötet hat ciklusából az első kettő - mintegy előhangként — az indító emlékek két legnyomatékosabbját, a háborút és az édesapa elvesztését emeli ki. Szomorú nemzedéki sajátosság, hogy háborúsak az első emlékképek, s még szomorúbb, hogy apa nélküli világban történik a felnövekedés. Az édesapa elvesztése is a háború következménye, s Utassy ezt a veszteséget szinte már mítoszivá növeli: minden bajnak ősokává, elemi példájává válik a tény, amit a sorsnak nem lehet megbocsátani, hiszen ezáltal kétszeresen is megtörténik a legnagyobb igazságtalanság: az apa nem lehet gyermekéé, s a gyermek sem apjáé. Az árvaság sokértelmű motívumához vezet ez egyrészt, másrészt meg az igazságtalanságéhoz, az emberi lét tragikumához.

E komor nyitány aztán négy további ciklus rendjébe illeszkedik, s azokban részben fel is oldódik. E négy ciklus az évszakok rendjét hívja segítségül, s a Telek, a Kikeletek, a Nyarak és az Őszök megkerülhetetlen egymásutánja nemcsak a felnövekedés állomásainak ad lírai kaleidoszkópként keretet, hanem a természet86