Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
lamivel a jobb füle fölött. Az orosz tiszt nyilván megfordította a lövés után a fegyverét és leütötte. O azonban nem ájult el, tántorogva megfogódzott a konyhaasztal peremében, hallotta, hogy az orosz bevágja maga mögött az ajtót és végigrohan az udvaron a kapu felé. Akkor vette csak észre, hogy arcát, nyakát elönti a vér. Akkor már előfutottak a szobából Maglicsék is, akik az ajtó mögött hallgatták a szócsatát és abban reménykedtek, mint később elmesélték, hogy Pistának sikerül jobb belátásra bírnia az oroszt, akiről nem föltételeztek ekkora megvadulást. Másik lámpát gyújtottak, és Terka sírva vizsgálgatta Pista vérzó' fejét, majd ahogy tudta, lemosta arcáról a vért. Terka apja csúful káromkodott és azt morogta, hogy ha tudta volna, mire számíthatnak, hátraszalad, az ablakon ki- ugorva, a vasvelláért az istállóba. Kemény ember volt Terka apja, s Pista tudta, hogy nem beszél a levegőbe. Neki viszont már elszállt minden aggodalma, nyugtatta a háziakat, hogy nincs különösebb baja, s egyébként is legjobb, ha rögtön elmegy a kastélybeli orosz parancsnokságra, bejelenti, mit követtek el ellene. így is tett, Maglics Terka vele sietett végig a késő éjszakai pusztán. Senkivel sem találkoztak, csak a kutyák ugatták meg őket, vadul csaholva egyik-másik kerítés mögül. A parancsnokságon mindjárt előkerült valamilyen orvos-féle, amint Pista elmondta a maga most már nyugodt hangján, mi történt vele. Az ügyeletes tiszt szidta jól ismert bajtársát, s ígérte, nagyon fogadkozva: megkapja a méltó jutalmát, amint előkerül; érződött a hangerején, hogy őszintén haragszik és sajnálja Farádi Szabót. Sebe megvizsgálásakor megállapították, hogy a koponyacsont megrepedt ugyan, de nem tört be; a bőr annál hosszabban fölhasadt: emiatt folyt el annyi vére. Lemosták, fertőtlenítették és meglehetősen nagy gézkötéssel körülcsavarták a fejét. Közben annyira együttéreztek vele, hogy Pista nem tehetett mást, mint hogy igyekezett valóban hősként megköszönni az elsősegélyt. S fehér turbánjában, Terka kíséretében, akinek, ugye, mégiscsak a megmentóje lett, újra végigsietett a dühös kutyáktól hangos tanyasoron. A kapuig kísérte a lányt, majd kicsit szédülve, átizzadt ingében maga is hazament, hogy mit sem sejtő unokabátyjának elmesélje, miért van a feje bekötve. Másnap aztán, hogy meglátták fehér turbánjában, s elmesélte az eseményeket, melyeket természetesen Maglics Terka is bőségesen hirdetett széltében- hosszában a pusztán, persze, hogy ő lett a tanyák hőse. Újra és újra el kellett mondania, mit akart az orosz (akit különben másnap elfogtak és azonnal az Ausztriában még harcoló csapatok egyik egységébe rendeltek büntetésből), hogy állta el ő az útját, s hogy lett ilyenformán kis híján az áldozata. A faluba se mehetett úgy, hogy meg ne állítsák egy büszkélkedő és szánakozó kézszorításra. „Látod, komám, ilyenek ám az oroszok!” - mondogatták.- Hol lehet most Maglics Terka?'- nézett föl végül az ángya várakozó szemébe Pista.- Asse tudod? Koroncón él az urávó, három nagy gyerekük van meg kisuno- kájuk. Jó dógos kőműves az ura, de hát má benn vannak ők is az időbe. Farádi Szabó csodálkozott ezen a gyanútlanságon vagy ártatlanságon: hát az ángya nincs , jól benne az időben?” Vagy az az „is” azt jelentette, hogy nagyon is tudja, kilencven fölött már mindennap véletlen csupán? Ki tudja, fiatalnak lenni jobb-e vagy öregnek, igen-igen öregnek, amikor már csak ülünk 14
