Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Láng Zsolt: Az ördög nem alszik (elbeszélés)

Kikászálódtam ágyamból, áttapogatóztam a dolgozószobámba, fólkatintot- tam a villanyt, meggyújtottam egy cigarettát, ami éppoly hatásos ellenszernek szokott bizonyulni, mint a csapvíz, ámbátor már a függőleges fejtartás visz- szanyerése is elegendőnek bizonyult. Nem lefeküdni! Felkuporodtam a könyvespolc melletti heverőre, leemeltem egy könyvet, és olvasni kezdtem, azzal a reménnyel, hogy az olvasás sikeresen kiszakít ebből a kellemetlen tiki-takiból. Néhány percig még az önsajnálat képei kavarogtak fejemben, mert hát a so- kadszori olvasás semmit sem tompított. Nem csoda, ha elcsendesedett lelkem- be, testembe visszatért az esti fáradtság, én pedig elszundítottam, ölemben a felütött könyvvel.

Adhattam valamennyit, de csak szemernyit, mert nem süppedtem az álmok rétegéig. A fájdalom sehol, másvalami ébresztett föl, egy nyugtalanító, hideg fuvallat, távoli, nesztelen elmozdulás, alig észlelhető jeladás. Olvastam tovább. Néhány szó után rögtön tudatosult bennem, hogy ismeretlen passzus került elém, mintha egy idegen lapot csempésztek volna a könyvbe, amelynek minden lapját ismertem már, mint a tenyerem, rongyosra olvastam. Fejezeteket tudtam kívülről felmondani belőle, annak idején legfőbb vigaszunk és példánk volt, titkos, legyőzhetetlen szövetségesünk a kilátástalannak látszó küzdelemben; gyakran idézgettük, és kedvenc társasjátékunk volt, hogy ki bírja több szereplőjét felsorolni. Most épp a szereplőkről volt szó, az idegen lapon lajstromba szedték valamennyit, s mindegyik név után ez a szó állt: halott. Senki sem hiányzik, állapítottam meg gyakorlott memoriterként.

Inkább rémülten, mint értetlenül a dolog lehetetlensége Fölött becsuktam a könyvet, és visszacsúsztattam a polcra. Közben ott volt bennem, hogy akkor most végre ágyba bújhatok, visszatámolyogtam hát a hálóba.

Az ismeretlen firmamentum meg az átíródott könyv, ennyi idegenséget nehezen visel el az ember, úgyhogy nem aludtam el azonnal, bár fájdalommentes voltam. Mellettem csendesen, álomba merülve feküdt feleségem, de váratlanul beszélni kezdett. Házasságunk évei alatt sohasem észleltem ilyesmit, mindig irigyeltem nyugodt éjszakáiért, hogy úgy ébredt, ahogyan lefeküdt. Most azt mondta jól kivehetően, mintha hozzám szólna: „itt van”, majd rövid szünet után, mialatt lassan, szabályosan vette a levegőt, azt: „vigyázz”. Vártam, hátha mond még valamit, feléfordulva lestem kisimult szép arcát, s ezalatt a hátam mögött, a szoba belsejében megreccsent egy szék, mintha valaki beleült volna, de nekem már nem volt erőm megfordulni. Elaludtam.

A legkülönösebb az egészben, hogy tisztán emlékszem mindenre, holott ezek az alvás környéki ébrenléteim, az olyankor végzett műveletek teljesen homályba vesznek, csupán feleségem beszámolóiból szoktam értesülni arról, hogy kimentem a vécére, betakartam a gyerekeket vagy vizet adtam nekik, leoltom a tévét etc., most minden élesen megmaradt, és úgy vélem pontosan sikerült leírnom.

20