Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
Tornai József A menekülő- Részletek a regényből Achilleusz sose éri utói a teknősbékát JL ▼ em is volt olyan messze: negyven kilométerre lehetett a fővárostól az a község, amelynek erdei kempingjét három napra kibérelték. Koratavaszi idő' járta, a Duna-Tisza közén ilyenkor gyakoriak az esők. Esett is mind a három napon át, szinte egyfolytában. Amikor azonban a több százra tehető társaság nekifogott, hogy a két hatalmas katonai sátrat fölverje, még ragyogott a nap. Farádi Szabónak ismerős örömet okozott, hogy a rudazatot összeállíthatja, a cövekeket verheti a puha, nyirkos talajba, ahol buján nőtt már a fű. Eleinte a többiek is serényen kopácsoltak, rögzítették a ponyva alsó szegélyét, de aztán lassacskán elhúzódtak vagy a távolabb álló két-három személyes házikókba, a szállásukra vagy be a faluba: valami enni-innivaló után nézni. Egy idő után Farádi Szabó azt vette észre, hogy már csak másodmagával feszíti ki a sátorkötelet, méri be a rudak és a cövekek helyét. Ám ahelyett, hogy bosszankodott volna, még valahogy elégtételül is szolgált annak lehetősége, hogy megmutathatja: mennyire kezére áll a sátorverés. Társa, a híres kivégzett, majd újra eltemetett politikus fia szintén jól meg tudta fogni a balta nyelét: készen álltak a sátrak, mire az első délutáni konferencia megkezdődött és az eső zuhogni kezdett. A ponyva alatt összegyűlt különböző korú férfiak és nők láthatólag szerették egymást, akár orvosok, mérnökök, szociológusok, történészek, akár írók, közgazdászok, festők, filmesek vagy már a föld alatti életet vállaló ellenzékiek voltak. Mindnyájan büszkék lehettek arra, hogy meg merték és meg tudták szervezni ezt a találkozót. Az meg külön dagasztotta a keblüket, hogy a városi, nagypolgári és az első nemzedékbeli, falusi eredetű értelmiségiek olyan szíves-örömest szorongatták egymás kezét. Rá volt írva az egymást elkönyvelő mosolyukra: „De jó, hogy itt nem számít, ki honnan jön, magyar-e vagy magyar zsidó!” Az elnök, idős, 1962-ben szabadult politikus, bejelentette, hogy minden előadást rögzítenek, de semmi akadálya, hogy aki óvatosságból ezt nem akarja, annak csak jeleznie kell és leállítják a szalagot. Ilyen kérés azonban egyetlen egy sem hangzott el. Amíg az eső erőszakosan, kitartóan kopogtatta a feje fölött a ponyvát, és egyik előadás, majd hozzászólás a másik után hangzott el, bár nem volt egyáltalán melege, Farádi Szabó egyre jobban érezte magát a társai között. Egyszer aztán, ahogy körülnézett a jövő-menő alakok, figyelmesen 4
