Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Borbándi Gyula: Fogalomzavar a populizmus körül
Maróti László Ferenc az MDF nép-nemzeti körének vezetője az 1991. júniusi gödöllői találkozón kijelentette, hogy „a,radikális’jelzőt vállaljuk, a populista stílust elutasítjuk”. Lényegében erre utalt az interjújában is, amikor azt mondotta, hogy a rendszerváltás ütemével, az MDF programjával, Lakitelek megvalósulásával a nép-nemzeti kör elégedetlen, „a hasonló indíttatású felvetések populista, esetleg demagóg megfogalmazását azonban nem fogadjuk el” (Népszabadság, 1991. júl. 2.). A Fidesz frakcióvezetőjének arra az állítására, hogy az MDF megadta magát a populista szárnynak, Antall József azt válaszolta, hogy „szó sincs arról, hogy a Demokrata Fórumon belül a populizmus uralkodott volna el, ennek a fogalomnak az alkalmazása egyáltalán nem használható a Demokrata Fórumnak az egészére, de még egy nagyobbik felére sem (Magyar Hírlap, 1992. febr. 14.). Nem sokkal később Csurka István is elpanaszolta a szélsőségnek, a rasszizmus, a sovinizmus és mint nevezte, a „dúvad-populizmus” kifejlődését, és annak erős centrummal való legyűrését sürgette (Magyar Fórum, 1992. ápr. 23.). Látszik mindebből, hogy oly sokan marasztalják el a populizmust, de mintha mindenki mást és mást értene alatta, főleg pedig másoknál fedezné fel jelenlétét. Az ellenzékiek nemcsak az MDF-et vádolják a populizmussal, de egymást is. Nemcsak az MDF-nél állapítják meg hatását és következményeit, de a szövetséges pártokban is. Kis János, az SZDSZ akkori elnöke az 1991-es őszi választásról szólva kijelentette, hogy Tölgyessy Pétert nem tartja alkalmasnak az elnöki tisztre, sőt ezt kifejezetten veszélyes dolognak tekinti, „mert ő a párton belüli populista hangulatok hullámán jönne fel” (Magyar Narancs, 1991. okt. 9.). Dörnbach Alajos szerint „nem szabad hazug ígéreteket tenni, populista nyilatkozatokat tenni, csak azért, hogy a tüzet és a vizet látszólag együtt tartsuk” (Népszabadság, 1991. okt. 14.). A tűz és a víz ebben az összefüggésben az SZDSZ Kis János-féle liberálisnak nevezett és a Tölgyessy-féle populistának nevezett szárnya volt. Szabó Miklós SZDSZ-képviselő a párton belüli „baloldali populisták” elméletét igyekezett cáfolni (Magyar Nemzet, 1991. nov. 8.). Bauer Tamás viszont fájlalja, hogy az SZDSZ erősen elhárított populistának tartott taktikai lépéseket: „... elutasítottuk a harmadik utat, következetesen akartuk követni a nyugati példát. Ennek, illetve a populizmussal való szembefordulásunknak az lett a következménye, hogy a mai kormánypártok léphettek fel velünk szemben a ,nép’, a ,milliók’, a kisemberek pártjaként” (Beszélő, 1991. nov. 9.). A testvérpárt Fidesz nevében Orbán Viktor közölte, hogy érdeke, hogy „az SZDSZ radikális, populista irányba mozduljon” (168 óra, 1991. nov. 12.). Pető Iván a Figyelő című hetilapban bevallotta, hogy tévedett, amikor 1990 végén azt mondtotta az SZDSZ-ről, „e pártban elképzelhetetlen a populizmus, a tekintélyelv” (1991. nov. 14.). Ennek ellenére képviselőtársa, Rajk László három hónappal később közli, hogy az ellenzék „populista demagógiát nem használ, pedig borzasztóan könnyű lenne... viszont nem tudja megakadályozni azt, hogy mások éljenek a populista receptekkel, ha rosszul mennek a gazdaság dolgai”. A veszély Rajk szerint a kormánypárti oldalról jelentkezik (Magyar Hírlap, 1992. febr. 22.). Ellentmondásba is keveredik. Miután büszkén kijelentette, hogy az SZDSZ-től távol áll a populista demagógia, megállapítja, hogy „Tölgyessy Péter pártelnök egyik legnagyobb problémája, hogy mit kezdjen azokkal a radikális erőkkel, amelyek őt megválasztották” (uo.) Ehhez nem sokkal később Eörsi Mátyás egy előadásában hozzátette, hogy „a pártban (SZDSZ) jelen van egy populista ,mi- ni-MDF’, amely nem tud szabadulni a mára üressé vált antibolsevista retorikától és a Zétényi-Takács-féle törvénykezést inkább azért bírálja, mert nem elég ,ke62
