Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Legenda Tersánszky Józsi Jenőről (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
hogy furulyával tréfálja meg a nagy muzsikust. Elkészítette az alumínium furulyát, amelynek jó volt a hangolása, és csak hat lyuk volt rajta. Általában a furulyákon hét meg nyolc ujjal kellett játszani. A tréfás történet így folytatódott: már a bölcs keleti uralkodó megtiltotta, hogy egy férfi hat lyuknál többön játsszon. Hát akkor neki is elég lesz hat lyuk. Csakhogy ő - ha kell - három lyukon is tud játszani, és furulyája egyharmadát félretette, a megmaradt három lyukon dallamot formált. De ennél többet is tudott, mert a másik három Íjaikat is félretette, és csak a síprészt hagyta meg, amelynek végét ujjával befogta, és így is nótát kerekített. Ha valamihez hozzányúlt, mindjárt azt is kitalálta, hogyan lehet azzal játszani. Zenés játékainak próbáit magnetofonszalagra rögzítettem, majd visszahallgatta és javítgatta azokat. Ha valaki nem látta, vagy hallotta, az elképzelni sem tudja, hogy a Képeskönyv Kabaréban mennjn játék, mennyi ötlet volt. Megírta, de ő maga is többször elmesélte, hogy a Nyugatnak komoly vérátömlesztést jelentett az ő műsora. A folyóiratnak bizony már néhány száz előfizetője volt csupán, amikor a baráti kör összejövetelén megjelent a nyakigláb Tersánszky a maga készítette gitárral. Lábát keresztbetette és leguggolt. Úgy csinált, mintha széken ülne, és fél óráig a szemétből összegyűjtött félig paraszti, félig külvárosi szövegekből, dallamokból gyönyörű kis műsort csinált. Amikor sorsa arra kényszerítette, hogy mint zenebohóc éljen meg, kifogyhatatlan volt ötletekben. Gombos harmonikával tiroli számot játszott, hozzá jódlizott. Volt egy pánsípja, azon is szépen játszott, de jobban, mint az erdélyi vagy a romániai pásztorok, ő ezzel a hangszerrel is mókázott, madárhangot utánzott. Cseres T. : Valami olvasótalálkozón felolvasott egy novellát, a novella hosszacska volt, és kevéssé lekötő. De óriási sikere volt mégis, kacagás és nagy taps fogadta. Nem tudta Jenő, hogy miért a nagy ováció, de én láttam a nézőtérről, hogy az asztalon, ahol ült, nincs terítő, és az áztál alatt az ő nyurga lábait lehetett látni. Két lábával megjátszotta közben, amit elolvasott. Olyan pantomim volt, ami egyedülálló művészi teljesítmény, ő ezt spontán csinálta, nem tudta, hogy egy másik műsort is ad, amíg felolvas. A közönség harsányan hahotázott, és amikor egy-egy csattanó jött a szövegben, és a lábával adott is egy poént, akkor a közönség felröhögött és tapsban tört ki, úgy, hogy a végén alig akarták elengedni, hogy még olvasson valamit. Berza L.: Állatszeretete szinte legendás volt. Egy délelőtti látogatásom alkalmával jóízű kacagás fogadott. A konyhai asztalán legalább húsz veréb ugrándozott. Rendszeresen bejártak hozzá a madarak, és letakarították az asztalát. Figyelte őket, majd megállapította, hogy a veréb tisztességesebb madár, mint a galamb. „Ezek hagyják a másikat is enni, a galamb meg állandóan hadakozik, az étek mellől elveri a társait.” Cseres T.: A játék a gyerekkorára visszanjúlik, nekem a csókáról mesélt sokat, hogy a csóka a legravaszabb madár, de a legragaszkodóbb is. Neki volt több csókája, és ha ő felmászott a cseresznyefára, akkor a csóka utánament, és együtt cse- resznyéztek. A csóka azonkívül minden tárgyat, amit lehet, ellop és náluk a szobában a szőnyeg alá dugta mindig a lopott tárgyakat. A csókáról aztán regényt is írt. Berza L.: Amit állatregénynek szánt, és lett is belőle egy óriási embermese. Domokos M.: Mitől van az egyáltalán - beszéltél arról, hogy mennyire elvarázsolja Tersánszky mint író az olvasóit hogy olyan hitele van például Tersánszky állatregényeinek. Természetessé, magától értetődővé válik valami, ami valószínűtlen csoda és elképzelhetetlen. Hát az például, amikor a vezérbika rájön arra, hogy karácsonykor le kell mennie a templomkertbe, mert az éjféli misére sereglő emberek megvédik mindenfajta bajtól, támadástól és veszedelemtől a csordát, 41
