Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Legenda Tersánszky Józsi Jenőről (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

természetesen le kellett hajtanom a fejemet. Azóta azt a kis házat, Tersánszky gyermekkori hajlékát ugyancsak eldózerolták... Amikor először jártam ott, úgy tetszett, hogy az írásaiban élő nagybányai világ még felidézhető. Elmentem és sorra fölkerestem Kakuk Marci történetének színtereit; megkerestem a Hotel Elefánt nevű helyet is, ezt akkor éppen - a szocialista névadás fantáziadús szokása szerint - Minerulnak, azaz Bányásznak hívták. Oly emberléptékű és szinte kézzel fogható volt a színhely, hogy máig sem értem, mivel varázsolta nagyvonalú tablóképpé Tersánszky, avagy a megszépítő messzeség!

Domokos M.: Nem, a gyerekkor. Egyébként én is azt hiszem, hogy Nagybánya alapszíne Tersánszky írói világának, és aFélbolondban, az utószóban van egy szabadverssel felérő vallomás Nagybányáról, amikor arról ír, hogy Nagybányáról álmodott. „Érdekes, hogy nemrég édes eleven álmot álmodtam róla. Úgy tetszett azokban a napokban, amikor már magam maradtam, elbolyongok céltalan egy délután a városban. A Zazar mellett egy füves térre jutok, közvetlen a folyó mellett a burjánnal benőtt szeméthalmokon, fodormenta és vadparadicsom szaglik. Ebben a városban még a szemét undorító hatását is valami kedves vagy érdekes dolog enyhíti. Ott állok álmomban és elmerülve nézem a tájat, a tér egyik oldala hosszú, öreg zsindelytetős kőfal, benne fekete ajtó, és mögötte egy óriás, lenge nyír. A kőfal a kisded oláh templom temetőkertjét keríti be, háttérben a Fermezei hegyek és mögöttük a Feketehegy, a bércek. Ezt a képet megfestette Ferenczy Károly úgy, hogy egy bérkocsi áll az előtérben és a címe: Tavaszi napsugár, vagy Őszi napfény. Nem tudom pontosan, elég az hozzá, hogy álmomban egyszerre észreveszem a nyírfán, hogy hajlós ágain mint a gyöngyfüzér, fehérbegyű fecskék ülnek, és most nagy csicsergéssel röppennek szét. A kék ég csupa vergődő fekete ponttal tele. Gyűléseznek a fecskék, mert költözni akarnak jobb hazába a tél elől. Sírok álmomban. De nem kínzó ez a megindulás. Mintha valami együgyű dallam ríkatna meg csak: ily szövegű: olyan szép sokminden az életben, de miért éppen a visszaidéz- hetetlennek a fájdalma színezi legszebbre az érzést!” Egyébként egy másik nagybányaitól, Ferenczy Bénitől kérdeztem meg egyszer, ismerte-e Tersánszkyt? Ő fölötte járt a gimnáziumban, idősebb volt pár évvel, s azt kérdeztem tőle, hogy rossz tanuló volt-e Tersánszky, mert írásai erről vallanak. Béni bácsi villámló szemekkel azt válaszolta, hogy csak szeretett volna, színjeles volt, de jó előtornász! Ezt elismerte.

Kiss K.: Karénekes és előtomász. Erre volt a legbüszkébb.

Domokos M.: A kiadó titkárságán, amikor bejött, 70 éves korában is elkapta és fölemelte a levegőbe a gépíró lányokat és megpördült velük.

Kolozsvári Grandpierre Emil: Tersánszkyval a háború vége után találkoztam sűrűbben, már előbb is ismertem, de akkor elkerültük egymást valahogy, ismertük egymást, rokonszenvesek voltunk egymásnak, de nem ugyanazokon a helyeken fordultunk elő. Remek felépítésű, hatalmas, izmos, gyönyörűen kidolgozott testű férfi volt, és nagyon erős. Kérdezte tőle valaki, amikor írták Krúdyról, hogy mikor dühöng, az Atheneumban bezárják a nagykaput, félnek, hogy összetör mindent, mert iszonyú erejű ember. Megkérdezték, hogy Krúdy tényleg olyan erős volt? Erre a Tersánszky azt mondja: „Azzal a csapott vállával? ” Itt hadd mondjak el a Jenőről egy történetet. A Moszkva téren zajlott le. Honnan jössz? - kérdezte tőlem. Mondom, én a Lukács fürdőből. Ez azelőtt volt, mielőtt ő is kezdett járni. Mit csináltál ott? Hát, mondom, tornásztam és úsztam, mint ahogy tényleg ezt csináltam. „Tornáztál? - kérdezte ő ezzel a kópés mosolyával. - Hát ezt meg tudod-e csinálni?” És abban a pillanatban két kézre állt, a zsebéből csurgóit ki a töltőtoll, a pénz, a tárca, a személyi igazolvány, minden, ami benne volt, és kézállásból úgy félrehúzott nyakkal vigyorgott felém, hogy csináljam utána, ha tudom. Azt hiszem, ak37