Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Herceg János: Bácskai múzeum
portré keretben, főként akkor, ha régészeti tárgyak között kerül kiállításra. Mert ő már elképzelte magában az egész múzeumot. így születtek meg a szobrok, mindenekelőtt Margalitsé, a Szent Száva rend kitüntetésével a mellén, miután a Signum laudisról, amit első Ferenc Józseftől kapott, hagyta lebeszélni magát.- Kojesta! - jegyezte meg erre dr. Simonovic, míg a nikotintól sárga ujjaival újabb cigarettát sodort, mint akinek tiszteletébe a történelmi változások iránt némi humor is vegyül. Mert ő is modellt ült, minthogy volt néhány itteni néprajzi tanulmánya is, munkásságának javarésze azonban a szőkébb Szerbiára vonatkozott. Ott töltötte a nyarakat évtizedeken át, zombori betegeit addig a sorsukra bízva, mert azt tartotta, hogy vannak dolgok, amelyek az emberéletnél is fontosabbak. Frey Imre húsz évvel Fiatalabb lett dr. Grbic látogatásai után. Rövidre nyí- ratta a bajuszát, és reggelenként kereszthuzatot csinált gyűjteményében szobáiban, miután a belgrádi professzor megértette vele, hogy a levegő a régi pénznek nem árt, az ember egészségére nézve viszont fölöttébb hasznos. Tele volt tervekkel, s útlevelet váltott, hogy részt vehessen a magyar numizmaták rendes évi közgyűlésén. Breuer Gyula, aki iparművészként kereste a kenyerét, újra felfedezte magában ifjúkori hajlamát a heraldika iránt, s revízió alá vette a bácskai nemesi címerek színösszetételét, mondván:- Ahol zöld mezőt ír elő a pátens, ott ne hagyjuk megkékülni, csak azért, mert a kutyabőr kifakult! A mozgalomnak tehát, amelyet dr. Grbic elindított, már voltak látható eredményei, ha egyelőre a szigorú tudományosság határain kívül is. De hát a mustármagnak is idő kell, amíg fa lesz belőle. Ezzel a példázattal természetesen maguk a muzeológusok nyugtatták meg szunnyadáshoz szokott lelkiismeretüket. De ha az isten bárányt ad, kést is ad hozzája, hogy mi is példabeszéddel éljünk; hamarosan előkerült ugyanis a történelmi munkák mecénása, aki elég ritka jelenség volt a búzatermő bácskai Kánaánban. Egy jól menő gyógyszertár és néhány bérház adta meg a legszükségesebb kellékeket mecénási mivoltához. Nemcsak a történészeknek. Másutt is. A munkásmozgalomban. De mindig névtelenül és szerényen a háttérbe húzódva. A történelmi múlt azonban, mintha mindennél jobban érdekelte volna. Maga is írogatott, adatokat gyűjtött, addig szinte ismeretlen ösvényeit bekalandozva a történetírás szerteágazó világának. Például a zombori kutak flóráját és faunáját ismertette. Aztán egy egészen sajátos ágazatát talán az etnográfiának: a galambászatot. Erről írt érdekes értekezése már később jelent meg, a háború alatti Kalangyában, Antal György álnéven, mert rendőri felügyelet alatt állt. Szóval egy aktív széplélek volt, aki a munkás testedző birkózót ugyanolyan izgalommal tudta nézni a szőnyegen, mint egy Cézanne- vagy Monet-kép reprodukcióját. Utóbbinak ihletében mindjárt össze is foglalva benyomásait egy takaros tanulmányhoz. De az impresszionizmusról egész könyvtárt írtak össze a világ minden részén, s a kutak flórájának is bizonyára megvannak a maga szaktudósai régen. Antal Györgynek azonban volt egy néprajzi témaköre, amelyhez hasonlót talán csak az erdélyi pakulárok életét vizsgáló szakemberek mondhatnak még 28
