Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Herceg János: Bácskai múzeum
A többes számban a könyvtár mellett a múzeum is benne volt, s az a kis kör, amelyet még nem ismert, de amelynek létezésében biztos volt. S mintha a könyvtár nem is érdekelte volna annyira, mint az egykori történelmi társulat gyűjteménye, előhúzott a zsebéből egy kis noteszt, és hanyagul elvetve magát Vértesi Károly öblös karosszékében, amelynek az író emlékét kellett volna egyéb tárgyak mellett őriznie, olvasni kezdett:- Monostorszeg, Sziga-sziget, ahol Gubitza dolgozott, aztán a bronzkorból a sáponyai lelet és a korai vaskor Szentivánról... Csodálatosan gazdagok vagytok! És most az a dolgotok, hogy megmondjátok a világnak: nemcsak búza terem, meg szépasszony Bácska vidékén, a szellemi életnek is van múltja ezen a tájon. Szedd hamar össze magad, vezess el a hivatalos emberekhez! A szegény belgrádi régésznek eszébe se jutott felkeresni a polgármestert. O beérte azzal, hogy amíg a napidíja tartott, s az összeírni valója, mivel odalenn keveset tudtak a zárva tartott bácskai múzeumról, tisztán magánszorgalomból rendezzen muzeológiai szimpóziumokat a Bajai úti cukrászda kerthelyiségében, amelyet nyáron a futóbab tarka paravánja állt körül.- Majd aztán te gondját viseled ennek a ritka értékes anyagnak! Ezt is a harsányan nevető és gyors mozdulatú fiatalember mondta, s nekem minden okom megvolt rá, hogy megrémüljek. Először azzal védekeztem, hogy hiszen nekem semmiféle képesítésem sincs az efféle megbízatáshoz. Aztán könyörgésre fogtam a dolgot, hogy írni szeretnék. Lám, most kért tőlem Móricz Zsigmond valamit a Kelet Népének, s ebben egy kis dicsekvés is volt azért.- Na látod! Hát már megvan a folyóirat is, ahol minderről beszámolhatsz! Elképzelni sem tudok jobb anyagot Zsiga bácsi számára! Pláne, ha egy kis figyelmet fordítasz az etnográfiára. És az itt élő népekre, szerbekre, sokácok- ra... Ez is új volt! Ez a szólamok nélküli figyelmeztetés. Egy kis világnézeti fény is kiszűrődött belőle kellemesen, s az emberi rokonszenv intimitását európai levegő járta át. A békebeli Európáé, persze, amelyet akkor is változatlanul a hazánknak szerettünk volna vallani. Szegedről korábban is szó volt, irodalmi síkon, s az elől sikerült kitérni. Most, hogy új barátunk onnan akart szakembereket hozni, akik majd feldolgozzák az anyagot, megint indokoltnak látszott a tartózkodás.- Nem tudom, hogy értessem meg a dolog kényes természetét - fogtam a mondókámba, mint annyiszor, ha az együttélés viszontagságos napjait is érinteni kellett, ő azonban a szavamba vágott:- Szeretnék megismerkedni szerb barátaiddal. S hidd el, nem az egzotikum vonz, hanem az őszinte megbecsülés, amire talán most van a legnagyobb szükség. Elviszel majd hozzájuk is, ugye? A szegediekről meg biztosított, hogy korántsem valamiféle szellemi szupre- máciáról van szó, mint esetleg irodalmi téren. Tárgyak és tények valóságán sem lehet semmiféle hamisítást elkövetni, minthogy a római fibula - római fibula mindenkinek. A muzeológusoknak ez a közös példabeszéde, tárgyi anyagról lévén szó, most is megnyugtatóan hangzott. S így került sor a kis főutcai magánpalota igénybe vételére a múzeum számára. Tölgyfa lépcsők vittek fel az emelet boltíves tornácára, ahonnan fehérre meszelt zömök oszlopok között az udvar terebélyes hársfalombjára esett a tekintet. Ilyen jól nem is illett vol24
