Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Kabdebó Tamás: Minden út (még a hatvanas években is a Dunába visz) (elbeszélés)
Vártavi Bökösdön lakott, keddenként motorbiciklijével a Duna-partra robogott, hol a komája meg a komájának a komájával együtt, egy ultiparti és számos üveg bor elfogyasztása várta. A koma Pallér Miska névre hallgatott, súlylökő sportemberként kezdte, és karrierje a mohácsi víziőrség őrmesteri posztján tetőzött. Mindig hatalmas, és régebben erős fiatalember is volt, időközben idejekorán elszalonnásodott, szemei kiguvadtak, nyakán a sok hurka megvéres-vörösödött. Természete - írd és mondd - a hatalom gyakorlásában megenyhült; van kit az autoritás kiskirállyá tesz, van, kit beteljesít, megszelídít. Pallér gavallértermészetével elfeledte a Szendrők és pereputtyuk által rámért sérelmeket és elfeledtette - le- parolázott, mondhatni bocsánatot kért az általa ejtett sebekért. Megkövette Igrityet, és udvarolni kezdett a magát már-már vénlánynak soroló vékony, tű- befűzöttképű, elegáns, bogárszemű húgának, Iluskának. Igric lassan ocsúdott fásultságából, mit modern lelkülettel depressziónak neveznek, régi vidámságából egy-egy szikra már-már motozni-pattanni készült benne, és az utált nagyvilágból kivezető kanálist talált a Duna-stégeken rendezett kedd esti ultipartikban. Pallér őrmester Mohácson állomásozott, kedd estére szabadidőt engedélyezett magának; Igric úgy rendezte fuvarait, hogy Jani bá révbódéjában várja be a halmi csillagok beleragyogását a Duna tükrébe, Vártavi pedig, kimotorozván a bökösdi strandig, oldalkocsijából előhalászta az első üveg szekszárdi bikavért, amelyről már folyt a termelőszövetkezeti vita, hogy Pinot Noir-nak neveztessék-e? Amikor nem helybeli volt az ultiparti, a fiúk felmotoroztak délről (van az államnak pénze zöldávós rocsóra), őt begyűjtötték, a közbünső dunahalmi vagy a legalsó mohácsi állomásra levitték, hol jószerével kialudta a bor erejének erjedését az ereiben, s másnapon, még félig pityókásan, meglovagolta a Bökösdre menő buszt. Vártavit nem érdekelte az asszonynép, a hasa csak módjával, a pártot, a Kisz-t mindössze hivatalból támogatta, de minden bornak megmondta az évjáratát, a maligán fokát. Nagyszülei vincellérek voltak a nádudvari szőlőkben, szüleinek már borospincéjük volt, oda bújtak 46-ban a kitelepítés elől. A Veigel nevet aztán jobb volt Vártavira cserélni, a borospincével beszállni a termelőszövetkezeti közösbe, s Tibor fiút, ki sem okos nem volt, sem pedig nem gyimó, mihamarabb pártiskolába adni. A szőlő lévén innen, és az ideológián túl Vártavi Tibor az aranyékszert kedvelte. Jobb kezének középső ujján vastag gyűrű díszelgett, bal csuklóját vékony aranylánc ékesítette. Augusztus 23-án kedden, koraeste, amikor a nap vörös korongja elérte a szekcsői part jegenyéinek csúcsát, s ottan mint egy pár percre fóltűzött léggömb lebegett, Pallér Miska bekopogott az idősebb Igrityék házába, hogy illendően elköszönjön mátkájától, Iluskától, s annak testvérbátyját, az ő leendő sógorát, Igricet fölvegye. Az öregek a malomházban laktak, a fiatalok átellen- ben a túloldalon, mely pirosfedeles házikó most üres volt, csak a lefekvésre készülődő tyúkok káráltak még az ólban, és a kutyakölköt kergette egy pihenni készülő gúnár. Margitka, Kiseszter, Iluskával és Igrity nénivel tárgyalták a szombati eljegyzés haditervét, mely bár csendesnek, felhajtás nélkülinek ígérkezett, mégiscsak huszonnyolc személyes vacsorát igényelt a két család és belső baráti körének vendéglátására. Miska apja egykor kovács volt, aztán nyerges lett és bőrdíszműves. 13
