Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Horváth Péter: Színház a magasban (regényrészlet)
Kalkula felnyögött.- Mi fáj? - rebbent a lány.- Sebésztűk - vallotta be Kalkula. - Néhány valahogy bennem maradt.- Hiszen az szörnyű lehet!- Igen. Néha pokolian szenvedek.- Hogyan tudnék magán segíteni?- Nekem már az is elég, ha nem nevet ki.- Ugyan, miért nevetnék? Kalkula megtörtén nézett a szűzi szemekbe.- Öreg vagyok.- Miért mond ilyet?- Az apja lehetnék. A lány szemében könnycseppek ragyogtak.- Bárcsak lehetne! De nekem nem volt... apám! Nem tudni, miként esett. Talán a teliholddá változott női has korbácsolta mindent elsöprő hím szenvedéllyé a Kalkula elvtárs lelkében sarjadt szelíd, atyai érzelmeket? Talán a szende szűz szakértő praktikái folytán ágaskodott fel, aminek fel kellett ágaskodnia? Akárhogy is, a festett ablak mögötti látkép tehénszemével leselkedő Kisz-titkár-jelölt oly viharos nászt látott, aminőt addig még soha. A kis Virág szilajul vágtázott a hörgő Kalkulán, nyelvével cset- tegett, bimbai végtelen, tomboló nyolcasokat rajzoltak a térbe, csipeje hintáit és tekergett, kibontott aranyhaja megvadult ringlispilként pörgött a szoba légterében. Kalkula nyüszítve dobálta magát alatta.- Hadd szúrjon! Hadd szúrjon! - üvöltött habosán, lúdtalpát időnként a mennyezet felé emelve, majd szilajul az ágyra csapva, hogy sivítottak a rugók. - Feljebb! Feljebb! - nyerített dévaj lovasa alatt, mintha nem is a magasba dezertált színházat, de a Holdat kívánná elérni tomboló szökkenéseivel. Tudatából egymás után hullottak ki az ügyek. Szokások, kötelességek, fékek, ígéretek, fontosságok! Fényrobbanások között zuhant egy őrjítően fekete lukba. Úgy váltak le róla az emlékei, mint kiégett hordozórakéták. Mégis egyre sebesebben és súlyosabban zuhant, majd - mint mélypontján túl az inga - egy- szercsak felfelé kezdett repülni. Szárnyalása közben hízott, ugyanakkor érthetetlen módon könnyebbedett. Messzi távol ködlött a lábfeje, míg ellenirányban, hideg csillagok között vöröslött a könyöke! Holmi szélső pont felé haladva sebessége csökkenni kezdett, mígnem egy végtelennek tetsző pillanatra - Óh, halál! — megállóit, lebegve.- Na még! Na még! - szította rozzant táltosa tüzét a lány, gömbölyded bokáit kegyetlen erővel csapdosva a vergődő paripa oldalához. - Kúrjál, döfóljél, basszál, édes elvtárs! - Ágyéka izzott és fújtatott. - Olvadj belém, vasember...! A leendő Kisz-titkár visszaengedte a festett tehén szemére a túliból készült hályogot, ellépett a kukucska-lyuktól. Sportos léptei meg-megrogytak, ahogy végigsietett a titkos apartmanokat elválasztó, szűk, földalatti folyosón. A tanácsterem ajtajában Hekomba állta útját.- Kukkolunk, kis vezér? A Kisz-titkári szék várományosa szó nélkül félretolta a ciklámen fejű portást, becsörtetétt a tanácsterembe. A terem üres volt. 6
